Q - Érzékek birodalma (2011)

Laurent Bouhnik sokat vállalt, amikor úgy döntött, hogy a szoftpornót mély, lélektani drámával vegyíti. A hűség, monogámia és nemiség kérdéseit feszegetni próbáló film nem csak hogy rettentő unalmas lett, de roppant kínos és felszínes is. 

Adott egy nagyon misztikusnak és vonzónak beállítótt lány, Cecile, aki inkább csak egy egyszerű szűzk*rvának hat. A lányról, azonkívül hogy az apja meghalt, semmit nem tudunk meg. De valamiért rettentően maga alatt van, és minden szembejövő figurának felkínálkozik, hogy aztán meggondolhassa magát.

A készítők kínosan próbálkoznak valami mondanivalót tömködni a szoftpornós jelenetek közé, vajmi kevés sikerrel. Először azt gondoltam, hogy a probléma a rendezővel nemével van, mert egy férfi nem képes női szemszögből életszerűen elmesélni egy történetet. De aztán belegondoltam, hogy bizony nem egyszer volt már rá példa, hogy hitelesen és megkapóan mesél női perspektívából az erősebbik nem. Elég csak Woody Allen-re gondolnunk, aki rendszerint minden komolyabb, illetve drámaibb szerepet nőkre oszt. Ám Laurent Bouhnik sajnos képtelen túllépni a legostobább közhelyeken, így története hiteltelenné válik. Remekül mutatja ezt a vizuális ábrázolásmódja, melyben a nők, fecsegő punciként vannak jelen (nem túlzok, a barátnőket csupán deréktól lefelé látjuk a zuhanyzóban). 

A film alapvetően ugyanannyira komolyan vehetetlen, mint a pornók kerettörténete. És bár a lányok mutatósak, a képek pedig néhányszor tényleg el vannak találva, nem elegek ahhoz, hogy bárki érdeklődését fenntartsák. A Q - Érzékek Birodalma tehát két szék közé esett. A történet váza harmatgyenge egy nagyjátékfilmhez (mondhatni nincs), ám szoftpornónak is túl "szoft". Az pedig, hogy véresen komolyan próbálja magát venni csak még nevetségesebbé teszi.

4/10

Catherine (2010)

Az Atlus első saját fejlesztésű játéka a pikáns, logikai fejtörőkre épülő Catherine. Ázsiában nem kellett sok idő, hogy kultikussá váljon, így elengedhetetlen volt, hogy az Amerikai piac után az Európaira is betörjön. Különlegessége, hogy ügyesen vegyíti az erotikát, horrort és a logikai fejtörőket, ahol egy Vincent Brooks nevezetű fiatalember bőrébe bújhatunk bele; 

A komoly kapcsolatban élő srácot nyomasztó álmok kezdik gyötörni, amikor megismerkedik Catherine-nel, aki egy szempillantás alatt az ujja köré csavarja szerencsétlen hősünket. Miközben Vincent minden egyes nap két nő között őrlődik, éjszaka sem lehet nyugta, hiszen tudja, ismét csak a szörnyű rémálmok várnak rá...

Minden szempontból egy érdekes játék a Cathrine. A mindenhol elért, váratlan siker nem is olyan meglepő, hiszen el kell ismerni van egyfajta sajátos bája. Alapvetően két fő részre tudnám osztani: Egyszer ott vannak az éjszakai rémálom jelenetek, amikor a játékos fő feladata különböző logikai doboztologatós rejtvények megfejtése. És ott vannak a nappali epizódok, amikor a helyi kocsmában beszélgethetünk a három cimboránkkal - vagy éppen az ott tartózkodó idegenekkel -, esetleg valamelyik barátnőnknek kell ködösítenünk. Így, vagy úgy, de mindkét résznek megvannak a maga szépségei, amin még sokat dob a hangulatos, animébe csomagolt külső. A nappali részeknél egyébként folyamatosan különféle döntések elé kényszerülünk, ahol egy mérce folyamatosan jelzi, milyen helyet foglalunk el azon a bizonyos "jófiú" skálán. A végkimenetel aztán aszerint dől el, hogy a játék alatt hogyan is viselkedtünk.

Az irányítás lehetne jobb is, de meg lehet azért szokni. Bár elég frusztráló tud lenni, amikor önhibádon kívül buksz el egy adott pályát. Egyébként meglepően hosszúra nyúlik a Catherine, legalábbis én szokatlanul hosszúnak éltem meg (néha már azt hittem sosem lesz vége). Vincent egy hetét éljük át, 9 rémálom pályával megspékelve, melyek több részre, szintekre vannak osztva. Egyébként nem csak a hossza miatt érezhetjük elnyújtottnak. A játék második felétől kezd kissé vontatottá válni, hogy folyton ugyanaz a közeg vár ránk, mind nappal, mind éjszaka. Ilyen szempontból jobban is megerőltethették volna magukat a fejlesztők. És ha már a negatívumoknál tartunk...

A soha véget nem érő befejezés és az irányítás mellett a sztori is lehetett volna némileg összeszedettebb. A különféle vallások és mitológiák néha már túl lazán kapcsolódnak a misztikumhoz, létrehozva ezzel egy kisebb katyvaszt. Ám a leggyengébb pontot számomra még mindig nem ez jelentette, sokkal inkább a főhős, Vincent karaktere, aki ennél szerencsétlenebb már nem is lehetne. A döntései sok esetben (mert azért nem mindenben döntünk mi...) teljesen irracionálisak, és ilyenkor legszívesebben leb@sztam volna neki egyet. 

Na de ne tessék azt gondolni, hogy a Catherine egy rossz játék volna! Az alapötlet kiváló, melyet a külcsín mellett a rendkívül hangulatos zene csak még inkább feldob. A szinkronhangok egytől egyik telitalálatok, és a kissé erotikus vonal is jót tesz az összképnek, de félreértés ne essék, azért az explicit jelzőt még így sem lehet ráhúzni. 

6/10