Remember Me (2013)

2084-ben járunk (az Orwell-re való utalás nyilván nem véletlen), Neo-Párizsban, ahol egy Memorize nevű cég tartja kezében a várost és annak lakóit. Az emlékek ellenőrizhetőek, módosíthatóak és kitörölhetőek. Hősnőnk, Nilin egy napon Bastille-ban ébred, minden emlék nélkül. Ám feltűnik a színen egy rejtélyes idegen, Edge, aki a segítségére siet, és kimenekíti a különleges erőkkel őrzött börtönből. Nilinnek, az egykori memóriavadásznak minél előbb vissza kell szereznie emlékeit, hogy bosszút állhasson az(ok)on, akik ezt tették vele.

Először is érdemes kiemelni ezt a remek világot, amiben a Remember Me játszódik. Élvezet volt minden apró zegzugát átjárni, és pont ami olyan jó benne, az le is vesz az értékéből, hiszen a statikus környezet nem ad elég teret a játékosnak felfedezni a körülölelő világot.

Persze mindez nem túl zavaró, az atmoszféra így is ámulatba ejtő. A kiváló látványhoz pedig elgondolkodtató és lehetőségekben gazdag alapsztori dukál, amivel minden sci-fi rajongó elégedett lehet. Bár ma még elképzelhetetlennek tűnhet, hogy valaki csak úgy belepiszkáljon a fejünkbe, a játékban mindez rengeteg lehetőséget kínál, többek között a memóriamanipulációt, ami a Remember Me talán legizgalmasabb pontja (szó szerint belepmászhatunk mások emlékeibe). Mert gondoljunk csak bele, mi lenne, ha egy-egy rossz emléket eltörölhetnénk vagy kicserélhetnénk? Egy gyermekkori traumát, egy szerettünk halálát, vagy akár egy súlyos baleset emlékét. Vajon élnénk a lehetőséggel? Erre ad módot a Memorize vállalat úttörő technológiája, a Sensen. Érdekes kérdéseket feszegetnek a fejlesztők, ez kétségtelen. Ám sajnos a történet folytonossága több helyütt is megbicsaklik, persze nem zavaróan, így is remek kikapcsolódást nyújtanak Nilin kalandjai, de valamivel több idő ráfordításával úgy gondolom egy minden tekintetben korszakalkotó játékot adhatott volna ki kezei közül a Capcom.

No persze nem csak az alapszituáció újító szándékú, hanem a harcrendszer is, amiből - a történettel ellentétben - tényleg mindent kihoztak; egyedi és ötletes. A támadástípus egyénileg testreszabható, amihez hasonlóval még nemigen találkoztam egy TPS esetében. Az én kegyetlenül összeállított kombóimmal nem is volt nehéz végigvinnem a játékot, csak tudni kell mikor, melyiket alkalmazza az ember. Egyedül a főellenségekkel gyűlhet meg a baja a játékosnak, ha nem ismerjük fel kellő időben a kiiktatásukhoz szükséges taktikát. 

Kötelező még megemlítenem a zenét és a grafikát. Ezutóbbi lehengerlően szépre és látványosra sikerült, mint azt már említettem. Rengeteg apróságra odafigyeltek az alkotók (anyajegy, sebhely, stb.), amik csak még színesebbé teszik a már amúgy is lélegzetelállítóan magával ragadó disztópiát, melyhez Olivier Deriviere muzsikája tökéletesen passzol. Már a menüben totál megvett, ez pedig csak fokozódott a cselekmény előrehaladtával.

Nilin karaktere jól kidolgozott és szerethető. Mondhatni tökéletesen passzol az egyre nagyobb szerepet kapó akcióhősnők sorába (Lara Croft, Faith, Xian Mei, stb.). De annak ellenére, hogy nem győzöm dicsérni a játékot, az a bizonyos plusz nem volt meg benne. Klasszikussá biztosan nem fog válni (a túlzottan lineáris játékmenetnek és a néhol kidolgozatlan történetnek hála), ám ettől függetlenül az év legjobbjai közé került nálam, amire a címéhez hűen sokáig emlékezni fogok.

8/10

Exodus 2100 (2002)

Nem is olyan rég már írtam egy rövid bejegyzést néhány posztapokaliptikus kedvencemről. De mivel ott csak filmekről írtam, most szeretnék megemlíteni néhány regényt is a témában. Az olyan remekek, mint Az utolsó ember Mary Shelley-től, vagy a Hozsánna néked, Leibowitz Wlater M. Miller-től, mellett Dimitry Gluvkhovsky Metro könyveit is mindenképp érdemes megemlítenünk. De ha valaki valami igazán frissre vágyna, biztos nem fog csalódni a hatalmas sikereket elérő Szabadulásban Justin Cronin-tól. 

Stephen King is alkotott a témában a Végítélet című regényével, ha valaki egy ismertebb névre vágyna. Ahogy a nem is oly rég sajátos módon filmre vitt World War Z is ide sorolható Max Brooks-tól. De ott van még Cormac McCarthy mesterműve is, melynek filmváltozatáról pont a fent említett bejegyzésemben olvashattok, vagy akár Robert Merle Malevil-je, ami bár engem annyira nem fogott meg, kétségtelenül a műfaj egyik nagy klasszikusa. 

Nyilván az Exodus 2100 történetét tekintve tökéletesen illeszkedik a fent említett könyvek sorába, ám azért valamilyen szinten mégis kilóg, lévén ezúttal egy ifjúsági regényről beszélhetünk. Julie Bertagna műve a globális felmelegedés egyik, ma már egyáltalán nem valószínűtlen természeti katasztrófáját tárja elénk. 

2100-ban járunk, a világ jelentős része pedig víz alá került. A túlélők aprócska szigeteken próbálják felvenni a harcot a kegyetlen viharokkal és az egyre magasabbra törő hullámokkal. A fiatal lány, Mara az egyik ilyen aprócska sziget, a Wing egyik lakója. Miután a lány a szöveten keresztül megtudja, hogy léteznek vízre épült nagyvárosok, a sziget lakói az egyre ádázabb körülmények miatt kénytelenek útra kelni, hogy megmentsék jövőjüket...

A történet már ismerős lehet, ha másért nem is, Kevin Costner Waterworld-je miatt is. Ám igazán nem az alapszituáció emeli ki az Exodus 2100-t az átlagból. A túlélők, illetve az általuk alkotott közösségek, kultúrák, melyekkel Mara kapcsolatba kerül vándorlása során remekül vannak ábrázolva. Néha egészen félelmetes valójában tárul elénk az emberi önzőség és közöny. Viszont a jóakarat és a remény is ott lapul mellettük mindvégig, így a regény mégsem válik nyomasztóvá, inkább egy izgalmas kalandnak tudnám leírni. A karakterek jók, bár akadnak köztük egydimenziósak is, ám a főbb szereplőinkre nem lehet panasz. Mara személyiségével pedig könnyű azonosulni. 

Bár én személy szerint a finálét némileg lezáratlannak éreztem, nem kell aggódni, a könyv azért így is egy kerek egész. Viszont biztos vagyok benne, hogy nemsokára neki esek majd a folytatásoknak is, melyek a Zenith és Aurora címet viselik (Magyarországon sajnos a kiadás még várat magára).

"A földgolyó felforrósodott, lázban égett. Hurrikánok és zivatarok szakadtak rá. A városokat és a földeket elöntötték a mind magasabbra törő tengerek és folyók. A Földön a vihar évszázada tombolt. Aztán csak a félelmetes csend. Képzeljük el a végeláthatatlan romhalmazt, amely egy elmosott, vízbe fúlt világból maradt! Képzeljük el a magányos ormokon szórványosan összeverődő, felhőkarcolók, hidakba, fák koronájába kapaszkodó túlélőket!

És most pörgessük vissza a filmet a világ vízbe hanyatlásának hajnalára! Tűnődjünk el kissé a szörnyű pusztulás kezdete előtti utolsó, törékeny pillanaton! Vajon nem itt állunk épp most, a meredély szélén?" - veti fel a kérdést a skóciában született szerző. Az erős morális kérdések, valamint társadalomkritikai visszhangok közepette tényleg elgondolkodtat a könyv. Úgy gondolom, már csak ezért is megéri nekileselkedni az Exodus 2100 világának.

8/10

Fringe - A Rejtély (2008-2013)

A hazájában 2008 szeptemberétől futó, a Lost-ot megalkotó és azzal a köztudatba robbanó J. J. Abrams nevével fémjelzett sorozat, a tudományos fantasztikum és a bűnügyi sorozatok határmezsgyéjén mozog (nem véletlen a párhuzam Mulder és Sully aktáival); a történet szerint, a hidegháború idején néhány zseniális tudós, minden képzeletet felülmúló, áltudományos (telekinézis, láthatatlanság, teleportáció, stb.) projekteken dolgozott - leginkább az emberi test és agy lehetőségeinek vizsgálatával. Egy balesetben azonban meghalt egy laboráns, így az ezt követő nyomozás során fény derült az emberkísérletekre, aminek következtében dr. Walter Bishop elmegyógyintézetbe került 17 hosszú évre.

Az elképesztően jól összerakott pilotepizód egy, az FBI-t érintő esettel indít, mely kapcsolatban áll a közel két évtizeddel ezelőtti kísérletekkel. Dr. Bishop-ot (John Noble) kihozzák a St Claire’s Elmegyógyintézet falai mögül, visszaadva régi laborját. Persze csak úgy, gyám nélkül nem engednek ki senkit egy zárt intézetből, így jön a képbe a bohókás tudós fia, Peter Bishop (Joshua Jackson). A harmadik főszereplő, akit megismerünk, a nyomozást vezető Olivia Dunham (Anna Torv), aki barátja életét igyekszik mindenáron megmenteni.

A remek, másfél órás nyitóepizód (mely akár egy egész estés filmnek is tekinthető), mindenidők egyik - ha nem a - legjobb pilotja. Az ezt követő részek zöme egy rejtélyes eset körül forog, melyet folyamatosan átível egy főszál, amit eleinte visszafogottan adagolnak az alkotók.

Science fiction fanoknak kötelező, bár mindenki másnak is csak ajánlani tudom ezt az elképesztően magával ragadó sorozatot. Igazából engem már a zseniális főcímmel megvettek, ami nemcsak hogy végtelenül hangulatos, de kétségtelenül az egyik legjobb főcímdal, amit sorozathoz valaha írtak. Úgy válik felejthetetlenné, hogy közben képes tisztelegni a nagy előd előtt. Na de ne gondoljon senki egy teljes X-Akták nyúlásra, erről szó sincs. Valójában távoli rokonságban áll a két sorozat egymástól. A Fringe igyekszik minden esetet tudományos síkra terelni. A ufonautákkal való kapcsolat és a misztikum szinte teljes egészében hiányzik belőle (ez utóbbira amúgy is ott a szintén remek Supernatural).

Tehát egy vérbeli sci-fi sorozatról beszélhetünk, ahol rengeteg olyan régi és új elméletek (időutazás, párhuzamos univerzumok, stb.) kerülnek terítékre, amik ismerősek lehetnek más hasonszőrű alkotásokból is.

A titokzatos események mellett nagyon nagy hangsúlyt kapnak a karakterek, ami nagyon nagy erőssége a sorozatnak. A főszereplőink szerethetőek, könnyen tudunk azonosulni velük. Közel sem egydimenziósak, attól függetlenül, hogy sokszor klisékből épülnek fel. Miután kibontakoznak, és teret ad nekik a sorozat, hamar a néző szívéhez nőnek. Kiemelendő dr. Bishop karaktere és az őt alakító John Noble, aki olyan hitelesen képes megformálni a sajátos és szétszórt lángelmét, hogy gyakorlatilag ő maga képes lenne elvinni a hátán az egész sorozatot. A fiát megformáló Joshua Jackson és a gyengébbik nemet képviselő Nina Torv szintén jó választásnak bizonyultak. A karakteres arcú színésznő ügyesen lavíroz az egyszer törékeny és megtört, máskor pedig magabiztos és határozott FBI ügynök szerepében.

Mellettük még rengeteg nagynevű cameo-t is köszönthetünk (Leonard Nimoy, Diane Krueger, Christopher Lloyd, Peter Weller, stb.), akik csak még magasabbra dobják azt a bizonyos lécet, ami már így is az egekben jár.

A Fringe másik nagyon nagy pozitívuma a humor. Az apa és fia kapcsolat rengeteg komikummal szolgál, sokszor megfelelően oldva a feszült világvége hangulatot, ami elengedhetetlen is, lévén egy ízig-vérig J. J. Abrams produkcióról van szó. A rengeteg utalás a klasszikus sci-fi produkciókra és a fordulatos cselekményvezetés pedig teljes mértékben odaszögezi a nézőt a képernyő elé.

Az első évadban, azontúl hogy megismerkedünk a figurákkal és azoknak múltjával, rengeteg érdekes és elgondolkodtató esetet tárnak elénk. Mégis az évad közepe felé leül picit a sorozat, ám a záróepizód hál’isten visszazökkenti minket a Fringe világába. 

A második évadtól azonban már abbahagyhatatlan lesz. Itt már sokkal inkább előtérbe kerülnek a hőseinket övező titokzatos múlt, valamint a párhuzamos univerzumok világa. Az évadokba nem szeretnék nagyon belemenni, mert túlságosan erős cliffhangerekkel és fordulatokkal tömnek tele minden részt. Mindenesetre a harmadik sem okoz csalódást, bár itt elkanyarodik a sorozat egy olyan irányba, ami nekem annyira nem jött be (szerelmi háromszög), de sikeresen kimászik belőle, hogy aztán ismét egy hibátlan évadzárót vághasson az arcunkba. 

A széria negyedik fejezete azonban már hagy némi kívánni valót maga után. A harmadik évad végi meglepetés gyakorlatilag teljesen el van felejtve, ahogy a megfigyelőkre sem szán elég időt a sorozat. Nekem személy szerint annyira letörte a kedvemet, hogy a vizsgaidőszak alatt félbe is hagytam és csak a napokban fejeztem be a maradék másfél évadot. Bizony a vége felé már körvonalazódik (ám engem mégis meglepetésként ért), ami aztán az utolsó szériában a fő cselekményszálat viszi tovább. Nem fogok spoilerezni, de remekül megmentették a sorozatot, számomra az utolsó 13 három rész minden tekintetben pazar volt. Jó volt az érzelmi töltete, tetszett az apokaliptikus világ hangulata és a karakterek jellemfejlődése is kellően érezhető volt. A hátborzongató ellenségről nem is beszélve. Őszintén szólva kibírtam volna még néhány részt, vagy legalább a záró néhány percet kibővítve. De így is kielégítőnek éreztem a sorozat fináléját.

Nyilván én sem nézem az összes, jelenleg futó sorozatot, de azok közül, amikkel eddig találkoztam a Fringe az egyik legötletesebb és legizgalmasabb. És bár a negyedik évadnál kicsit elveszettnek érződik, higgyétek el érdemes folytatni, mert minden kérdés ami megválaszolatlannak tűnik, értelmet nyer az ötödik és egyben utolsó évadban, ahol nemcsak az azt megelőző, de még a kezdeti időszakra is rengeteg utalást fogunk találni (érdemes a korai, jelentéktelennek tűnő részeknél is odafigyelni). Így az apróbb hibái ellenére is erős 9 nálam A Rejtély. Azért kár, hogy vége...

9/10

The Hunger Games trilogy - Az éhezők viadala trilógia (2008-2010)

Az ifjúsági regények között az utóbbi időben Suzanne Collins trilógiája volt az egyik legfelkapottabb szenzáció, ami ha nem is igazán műfaj rész, a tinédzser szereplők miatt mindenhogyan a tinikönyvek polcain kötött volna ki. Az alapsztorinak hála (fiatalok mészárolják le egymást egy arénán belül) pedig sokan hozzák párhuzamba Takami Kósun mesterművével, a Battle Royal-lal, de úgy gondolom, hogy a teljes trilógia képe azért egészen más képet mutat;

The Hunger Games - Az éhezők viadala (2008)

A néhány évszázaddal későbbi Észak-Amerika romjain a Panem 12 körzete található. A gazdag főváros, vagyis a Kapitólium - többek között - az Éhezők Viadala nevezetű gladiátorviadalokhoz hasonló játékkal tartja terrorban a népet, ahol évente 12 jelöltet választanak ki, hogy élet-halál harcot vívhassanak egymással. A tizenkettedik körzet kiválasztottjának, Katniss-nak a sorsát követhetjük végig mindhárom könyvön keresztül. 

Tudom sok embert eltántorít a könyvet övező hatalmas hype, ami a kicsit talán a Twilight szériát juttathatja eszünkbe, de senki ne dőljön be ennek, mert ha nem is válik korszakalkotóvá Az éhezők viadala, azért mindenképpen egy kimagasló, disztópa (bár ez a vonal a következő két részben bontakozik igazán ki). A karakterek szerethetőek, a cselekmény pedig végig izgalmas és fordulatos.

Akinek pedig a filmadaptáció szegte kedvét, ő is neki ugorhat nyugodt szívvel, mert a könyv - mint oly sok esetben - ezúttal is sokkal élvezetesebb és teljesebb élményt nyújt. Igaz, véleményem szerint a film sem sikerült rosszul, bár azt nem igazán értettem mi szükség volt Medge és jónéhány karakter kiírására, illetve Snow elnök korai beemelésére, a könyv lényegi része azért megmaradt. Egyedül a mutánsok "óriáskutyává" alakítását tudnám kritizálni (de azt nagyon). Na de térjünk vissza Suzanne Collins művéhez, és nézzük mit tartogathat nekünk a folytatás;

9/10

Catching Fire - Futótűz (2009)

A második epizódban már a Éhezők Viadala két győztesét ünnepli a nép, akik nehezen tudnak megbirkózni a kialakult helyzettel. Hamarosan pedig hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen, Katniss és Peeta pedig nagyobb küzdelemre kényszerülnek, mint eddig bármikor, ahol tétek már jóval nagyobbak...

A második rész már a hölgyeknek is jobban fog tetszeni, hiszen nagyobb szerepet kap benne a történet adta szerelmi szál. De azért nem kell megijedni, nem esik át az írónő a ló túloldalára, végig képes egyensúlyban tartani a feszültséget, romantikát és az akciót. Egy kicsit azért úgy éreztem, mintha egy kibővített verzióját olvasnám az első könyvnek, így egy hangyányival gyengébbnek mondanám, de még így is rettentő magával ragadó, mondhatni tökéletesen passzol a trilógia közepébe. A könyv végi cliffhanger sem maradhat el természetesen, így aki a mű vége felé jár, készítheti is egyből a befejező részt, mert muszáj lesz továbbolvasni.

8/10

Mockingjay - A kiválasztott (2010)

Katniss-nak sikerült újból élve kijutnia a Kapitóliumból, de nem lehetne nyugta, mivel Snow elnök bűnbakot keres, és egyértelművé tette: a haragja elől senki nem menekülhet...

Katniss az első részben lángra lobbant, a másodikban felperzselt mindent maga körül, a harmadikra viszont nem hagyott mást, csak hamut. Bizony a zárókötet jóval sötétebbre és hidegebbre sikerült elődjeinél, aminek olvasása alatt nem lesz jókedvünk. A keserédes harmadik részben remek befejezést kap ugyan a trilógia, de mégis hemzseg a logikai bukfencektől, amik kicsit lehúzzák nálam az összképet. Ám ha mindezeken felül tudunk emelkedni, ismét egy izgalmas kaland regényt kapunk, remek fináléval.

7/10

Összességében kicsit túlértékeltnek tartom Suzanne Collins regény hármasát, de mégis van benne valami plusz, ami miatt letehetetlen; én ahogy végeztem egy könyvvel, már nyúltam is a következőhöz. Így aki esetleg egy szórakoztató kalandregény trilógiára vágyna, Az éhezők viadala trilógia tökéletes választás lesz!

8/10

Moon - Hold (2009)

Szigorúnak kell lenni a sci-fi műfajánál, de értékelni kell mindent, ami eredeti, még akkor is, ha a közelítés nem a legmegfelelőbb, mert egy sebezhető műfaj, ami időnként törvényszerűen elkurvul. Hál'isten, a Hold egy szerethető, eredeti és remekül felépített film, ami után azt kívánjuk; bárcsak több hasonszőrű alkotás kerülne a mozikba!

Sam Bell (Sam Rockwell) asztronauta egyedül dolgozik a Holdon, egyetlen társa egy számítógép, GERTY (Kevin Spacey), akinek segítségével az ott kitermelt erőforrást küldi tovább a Földre. Sam, aki eddig úgy hitte, egyedül van a Holdon, hároméves megbízatásának vége felé közeledve egy másik asztronautára bukkan a felszínen. Hősünk nem mással találkozik, mint saját magával, ez pedig rengeteg kérdést vet föl...

Bár hihetetlennek tűnhet, de bizony a Hold egy angol független film. A mozit mindössze 5 millió dollárból gyúrták össze úgy, hogy Hollywoodban sem lehetett volna ennél jobban elkészíteni, bár ott valószínűleg a gyártási költség ennek a tízszeresére rúgott volna. Igazából inkább tűnik egy referenciamunkának az amerikai álomgyár felé, mintsem Duncan Jones élete munkájának.

A film remek főszereplővel dolgozik Sam Rockwell személyében, aki abszolút kihasználja, és uralja a teljes vásznat. És attól függetlenül, hogy kissé kiszámítható, profin le van vezényelve, ami minden kétséget kizárólag egy nagyon elégedett mosolyt csal a műfaj szerelmeseinek (én nekem) az arcára.

7,5/10

10 Világvége film, amit látni kell!

Mivel mindössze egy napunk maradt hátra hogy "leoltsák a villanyt", megírnám utolsó blogbejegyzésemet. Oké, talán mégsem jön el, de azért lássuk be egy idegen invázió, vagy egy zombi-apokalipszis lenne a legizgalmasabb világvége forgatókönyv. :D

És akkor nézzünk néhány kiváló filmet, amit érdemes lecsekkolni. Még pont van rá egy napunk...

1. 28 Days Later - 28 nappal később (2002)

Danny Boyle mesterműve teljesen új szintre emelte a zombi filmek világát. A rémisztően hiteles képi világ (a kihalt Londoni jelenetek egyszerűen zseniális hangulattal bírnak), a kellően hihető alapsztori, a cselekmény jó felépítése, a remek színészek stb. mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a 28 Days Later egy új hullámot indítson el a zsánerben. Sosem volt még zombi-apokalipszis (ami ebben az esetben nem teljesen igaz, hiszen ténylegesen nem élőholtakról beszélünk) ennyire magával ragadó. 

Miután Jim felébred a kórházban a 28 napos kómából senkit nem talál a kórtermekben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Végül rátalál egy pár. Túlélők, mindentől rettegő menekülők...

                          10/10

2. Children Of Men - Az ember gyermeke (2006)

Az utóbbi évek egyik legeredetibb filmes jövőképe egy nagyon érdekes kérdést vet fel. Mindemellett olyan hangulattal rendelkezik, amivel még műfajon belül is csak kevés társa büszkélkedhet. A hibátlan jelenetek sora és gyönyörűen megkomponált zenei motívumok pedig tesznek róla, hogy a néző agyába égjenek a látottak, és elfeledjük annak minden apró hibáját és logikai bukfencét.

A jövőt illető remények egyre sorvadnak. Csaknem 19 év telt az utolsó csecsemő megszületése óta. Míg az emberiség többsége elfogadta az elkerülhetetlent és nihilizmusba süllyedt, addig néhányan harcolnak a bolygóért, illetve a drasztikusan csökkenő populáció jogaiért. A reménytelenségbe már rég beletörődött Theo, egy nap nap azt a feladatot kapja, hogy segítsen kimenekíteni egy fiatal nőt az országból, akiről hamarosan kiderül, hogy nyolc hónapos terhesként ő az a csoda, akire az egész bolygó vár.

9/10

3. Sunshine - Napfény (2007)

Bár a Napfény-t a legtöbben nem sorolnák ide, én azért megteszem, főleg, hogy nem konkrétan katasztrófafilmekről, sokkal inkább az emberiség pusztulását (vész)jósló darabokat próbáltam meg összeszedni. Danny Boyle ismét egy elképesztő víziót tár elénk, ahol egy nyolc fős csapat próbálja megmenteni a jövőnket.

50 év múlva a Nap kialudni készül, ami egyértelműen a földi lét végét jelentené. Egy csoportot küldenek a csillaghoz, hogy megpróbálják életben tartani, ám a küldetés sikertelenül zárul. 

Hét év elteltével, a tudósok egy újabb csapatot indítanak útnak...

9/10

4. Melancholia - Melankólia (2011)

Az egyedi látásmódú, és állandóan kísérletező kedvű Lar von Trier nem először álmodta vászonra a világ végének eljövetelét. Bár sokan nem a rendező legkiemelkedőbb művei között tartják számon, én nem tudok csak úgy elmenni mellette. Tudniillik a Melankólia nem egy könnyen fogyasztható darab, hiszen ritkán éreztetik ennyire erősen az emberrel, hogy valóban itt a vég.

Justine és Michael az esküvőjüket ünneplik a lány hugának házában, miközben egy Melankóliának keresztelt kisbolygó egyre közelebb kerül a Földhöz...

8/10

5. The Quiet Earth - A néptelen Föld (1985)

Ahogy azt már bővebben is írtam a filmről: "A Néptelen Föld egy döbbenetes erejű, és végtelenül eredeti sci-fi, amit egyszer látni kell!"

Hajnali 6:12 van, és Zac Hobson arra ébred, hogy minden más ember nyomtalanul eltűnt a világból. Nincsenek romok, holttestek, csak az őrjítően üres csend. Az asztalokon még ott pihen a félig elfogyasztott étel, ahogy a tűzhelyen is ott csücsülnek a túlforral teavizek. A kisvárosi tudós eleinte túlélők után kutat és a rejtély okait kutatja, végül beletörődik sorsába, és elkezdi kiélvezni az egyedüllétet. Mikor viszont a dekadencia és a magány lassacskán az őrületbe hajszolja hősünket, hirtelen felbukkan a színen egy másik túlélő, Joanne – ezek szerint mégsem tűnt el mindenki. Később újabb fordulatok következnek be, többek közt megtudjuk, miért pont ők élték túl bolygónk eddigi legnagyobb katasztrófáját…

                       8/10

6. The Road - Az Út (2009)

A Cormac McCarthy méltán híres könyvéből adaptált filmet nem jó nézni. Megmondom őszintén, hogy bár nagyon jó, nem az az újranézős fajta. Az egész művet átjárja egyfajta reménytelenség és kilátástalanság, aminek megtekintése után garantált a rossz kedv. Persze mindettől eltekintve maga a film egy nagyon korrektül levezényelt munka, remek színészekkel és elképesztő látványvilággal. És John Hillcoat még azt is képes volt elérni, hogy az esetleges hibái felett szemet hunyjunk. Ha pedig ezt sikerül egy rendezőnek elérnie, akkor az a film jó.

Egy férfi és fia sorsát követhetjük végig, hogy végigbandukolnak amerikai lepusztult, kietlen útjain. Sehol egy teremtett lélek, csak nagy csend és üresség. Céljuk a tengerpart, bár fogalmuk sincs mi fogja őket ott várni. Azt viszont sejtik, hogy mi várja őket, ha összeakadnak egy másik túlélővel. Megvédeni magukat pedig csak azzal egy szál pisztollyal tudják, amijük még megmaradt...

8/10

7. The Terminator (1984)

Talán a legaktuálisabb végítélet forgatókönyv alapot adja nekünk James Cameron '84-es klasszikusa. Egyrészt azért, mert annyira nem is hihetetlen a dolog a technológia ilyen erejű fejlődésével, másrészt pedig azért, mert itthon Skynet-ünk van, és tegnap óta a Sky-os távirányitó irányítja a TV-t is... talán 21-e volna az Ítélet Napja? :D

A nem túl távoli jövőben a Skynet az egész emberiséget felszámolta. A maréknyi túlélőnek vezetője viszont még mindig nagy veszélyt jelent a gépek számára. Miután megtalálják a módját az időutazásnak, visszaküldenek egy halálosztó robotot azzal a küldetéssel, hogy likvidálja a lázadó anyját, még mielőtt az megszületne. Ám miután az emberek rájönnek erre, ők is visszaküldenek egy katonát, hogy megvédje a nőt.

                        8/10

8. The Planet Of The Apes - A majmok bolygója (1968)

Az eleinte propaganda filmnek induló Majmok Bolygója egy sikeres franchise szériává nőtte ki magát, melynek legutóbbi része, a tavalyi Rise Of The Planet Of The Apes lett talán az egyik legjobbja. De nyilván úgy érdemes nekiugrani, ha találkoztál előbb a '86-as eredetiével.

Taylor űrhajós egy fenyegető és bizarr világgal találja szembe magát, miután egy időviharba kerülve egy ismeretlen bolygón kénytelen landolni. A bolygót majmok uralják, rabszolga sorsba hajtva az embereket. Amikor Taylorról kiderül, hogy beszéli a különösen intelligens állatok nyelvét, kettő közülük kiszabadítja fogságából, és úgy dönt, szembeszállva többi társával, segítenek neki a menekülésben. Ám Taylor ekkor még nem sejti, hogy az ismeretlen bolygó kegyetlen meglepetéseket tartogat számára...

7,5/10

9. Blindness - Vakság (2008)

A vérfagyasztóan rideg alapötlet remek lehetőséget nyújtott az Isten Városát is jegyző Fernando Meirelles kitöréséhez, de sajnos túl sok a kihagyott ziccer benne, ami miatt képtelen kult-státuszba lépni. Mindezek ellenére engem teljesen odabilincselt a székhez. A remek képi világ (ami úgy gondolom egy ilyesfajta film esetében elengedhetetlen) és a keményen arcul csapó társadalomkritika miatt a kisebb csalódásom ellenére is jónak tartom a Vakságot. 

Egy férfi miután elveszti látását, sikeresen megfertőz maga körül mindenkit. A kormány természetesen karanténba helyez minden vak férfit és nőt, hiszen a járvány elképesztő gyorsasággal terjed. Mégis akad egy nő, aki minden jel szerint immunis a vírusra...

7/10

10. The Day After Tomorrow - Holnapután (2004)

Amerikát már  rengeteg minden lerombolta, de arra eddig még nem volt példa, hogy minden természeti csapás egyszerre támadná meg apró bolygónkat. Ezért is volt nagy öröm 2004-ben kényeztetni szemeinket Roland Emmerich, az álomgyár ügyeletes katasztrófafilm gyárosának filmjén. Sokan lehúzták (érthető okokból), de szerintem akkor is jó lett.

Jack Hall klimatológus elmélete szerint a globális felmelegedés hamarosan katasztrofális változást idézhet elő bolygónk éghajlatában. Tájékoztatja ugyan az illetékeseket, bár figyelmeztetésével elkésett. A Déli-sark jégtáblájáról egy sziget nagyságú darab válik le, utat engedve ezzel egy új Jégkorszak születésének...

7/10

Scanners - Agyfürkészők (1981)

Egy irodaház konferenciatermében két ember egymás fejében „kószál”. Az elmék csatája még csak 10 perce zajlik, amikor hirtelen az egyikük feje szétrobban a pszichikai síkon vívott küzdelem végén. Kinek ne lenne ismerős a ma már kultikussá vált jelenet? A ’80-as évek derekán, a VHS fénykorában az Agyfürkészők volt az egyik legnagyobb kedvenc. Egy felmérés szerint ez a bizonyos harc – a kor tékás kedvencei közül – „a legtöbbször kimerevített jelenet”. Persze nem csak ez teszi emlékezetessé David Cronenberg sci-fi remekművét.

A cselekmény 237 olyan ember körül zajlik, akik képesek embertársaik agyáramaira rákapcsolódni, azokat manipulálni és pusztán a gondolati erejükkel megölni őket;

Egy Ephemerol nevezetű nyugtatószer rendszeres szedésével a terhesség hónapjai alatt elérhető, hogy az újszülött gyermek telekinetikus képességekkel rendelkezzen. Az egyik legtehetségesebb agyfürkésző, Derryl Revok (Michael Ironside), földalatti szervezetével mindent elkövet annak érdekében, hogy elpusztítsa a társadalmat míg egy másik hasonló társaság éppen azt próbálja elérni, hogy békében éljenek. Egy neves tudós, Dr. Paul Ruth (Patrick McGoohan) minden erejével azon munkálkodik, hogy egy különlegesen fejlett fürkésző (Stephen Lack) segítségével, kiiktathassa Revokot és annak teljes szervezetét.

Egy sor összeesküvés elméleten alapuló thriller - Telefon (1977), Kóma (1978), Földi űrutazás (1978) – után az Agyfürkészők is tökéletesen példázza a gyanúba keveredett fantasztikus tudomány korszakát: a kormány csak kihasznál és eldob, nem bízhatsz senkiben és semmiben. Cronenberg ’81-es munkája, a betegségekkel és mutációval foglalkozó mozik közül, kétségtelenül a korszak egyik legjobbja. Valószínűleg Bryan Singer X-men mozijai sem lettek volna ugyanazok, az Agyfürkészők inspirációja nélkül, hiszen a fürkészőket olyan emberi mutánsokként ábrázolják, akiknek a képességeit az emberi társadalom képtelen megérteni, és akik kénytelenek még a saját szubkultúrájuk képviselőivel is állandó harcot vívni. Akárcsak az X-men mutánsai, úgy az agyfürkészők is kénytelenek a társadalomtól elszigetelve élni. Persze a kirekesztettség és a diszkrimináció problémaköre itt még nem bontakozik ki teljesen, a szociális témák megtárgyalása helyett a korra oly jellemző, filmes hatások kerülnek inkább előtérbe.

Lévén ez egy vérbeli B-kategóriás mozi, senki ne várjon világmegváltó gondolatokat, vagy felejthetetlen színészi alakításokat. A film nem akar többnek látszani annál ami, és ez nagy előnyére válik. A színészek alakításai már egészen más lapra tartoznak. Igazából ez jelenti a film egyik gyenge pontját, ami nálam egy pontszámot simán lehúz a végeredményből. A három főszereplő közül még talán Michael Ironside a legelviselhetőbb. A professzort alakító Patrick McGoohan túlon-túl színtelen és üres, a központi figura szerepében „tündöklő” Stphen Lack pedig egyenesen borzasztó. Gyakorlatilag az egész mozi alatt egy arccal dolgozik, pedig a karaktere jóval többet igényelne ennél - B-kategória ide vagy oda.

Persze mindezeken túl az Agyfürkészők egy élvezetes filmélmény. Váratlan sikerének és kasszarobbantásának köszönhetően pedig David Cronenberg később olyan remekműveket tehetett le az asztalra, mint a Videodrome, Meztelen Ebéd, eXistenZ vagy A Légy. A film pedig számos folytatást megélt. Kell ennél több bizonyíték egy film maradandó vonzerejére?

7/10

Predators - Ragadozók (2010)

Hazánk hollywoodi nagykövetének legújabb filmje végre melegséggel öntheti el mind a magyar közönség, mind a Schwarzenegger nevével fémjelzett eredeti mozi rajongóinak szívét, mert bizony a Predators méltó folytatása a ’87-es elődjének. Persze nem ez az első bőrlehúzása a témának, hisz a rettentően rossz második rész mellett két spin-off-ot is megélt az intergalaktikus vadász, melyek közül az első még a nézhető kategóriába esett, ám a második románc még tovább rombolta a Predator-filmek kultuszát. Ezúttal Robert Rodriguez nyúlt hozzá a témához, Antal Nimród felett bábáskodva, melynek köszönhetően minden Predator-fan mosolyogva törölheti le orcájáról a legördülő örömkönnyeket.

Robert Rodriguez az egyedi beállításai, és végtelen kreativitása mellett híres arról, hogy szinte semmi pénzből is képes egy látványos és monumentális mozit összehozni. Ezúttal is valami hasonló történt. A film büdzséje mindössze negyven millió dollár volt (ami egy blockbuster esetében nem mondható túl soknak), ám ez a látványon egyáltalán nem látszik. Ha mondjuk James Cameron kezébe adták volna a szkriptet, száz millió alatt meg se állt volna... Így hát, egyrészről már ez nagyon dicséretes a Predatorsban, másrészről pedig a forgatókönyv, mely végtelenül izgalmas, kellően vérengző, és megfelelően komoly(talan).

A texasi filmes közel másfél évtizede dobta össze az alapanyagot, mely akkor még Predator 3 munkacímen futott. Senior Rodriguez persze akkor még nem volt akkora név, hogy a Fox stúdió komolyan vegye őt. De a két fele-más AVP után elérkezettnek látta az időt, hogy elővegye, majd kiszépítse történetét.

Igaz, miután konstatáltam, hogy ez bizony egy jó film, meg kellene említenem hazánk gyermekét is. De sajnos a szálakat igazán nem ő mozgatta, viszont tény, hogy jelesre teljesített mindenhol, ahova a keze elért. Sok rosszat nem tudnék a mozival kapcsolatban felhozni… na de előbb nézzük miről is szól a Ragadozók legújabb vadászata;

A nagyon eltalált nyitó képsorok után nyolc idegent hoz össze a sors egy hatalmas dzsungelben. Nem ismerik egymást, és fogalmuk sincs, hogy kerültek oda. Ám csakhamar rájönnek, egytől egyik hidegvérű gyilkosok (bérgyilkos, fegyenc, kommandós, Yakuza-tag…), a Föld legveszélyesebb ragadozói, kivéve egyiküket, egy orvost. Majd valami(k) elkezdi levadászni őket, szépen egyesével, az egyetlen cél pedig a túlélés marad.

A film egyszerre hajt fejet a kor zsánerének, és lesz méltó folytatása egy korszakalkotó mozinak. A készítők ügyesen használták a CGI-t, melyet egyáltalán nem vittek túlzásba, pedig ettől nem kicsit féltem, mielőtt beültem rá. Ezért jár nekik egy nagy-nagy piros pont, ahogy a dinamikusan és látványosan lehozott képekért is.

A mozi, menetét tekintve szintúgy a régi „kedvencet” idézi. A helyszín és a karakterek felépítése (nagyszájú elítélt, szótlan yakuza, nagydarab orosz…) már a film legelején ismert, de ez itt inkább pozitívuma, mintsem hátránya volna a műnek. Az atmoszférát jól elkapták, ügyesen érzékeltetik a nézővel a sarokba szorított szereplők indulatait. És akkor nézzük a film másik "magyar vonatkozását", Adrien Brody-t. Mikor először ütköztem szembe a hírrel, miszerint ő alakítja a mozi főhősét, már akkor elrontotta a kedvemet. Hisz valljuk be, nem egy Schwarzi alkat. Dicséretére váljék, hogy sokat készült a szerepre, és ez látszik is rajta. Amellett, hogy rengeteg edzéssel kellően kigyúrta magát a mozihoz, jól hozza a „mindenkit feláldozok, hogy túléljem” típusú könyörtelen katona figuráját is. Ám valamiért mégsem elég hiteles. Egyszerűen nehéz beleképzeli őt egy ilyen szerepbe, de tessék megnyugodni, a film színvonalát azért nem húzza le.

A Predators amúgy több elődhöz is kikacsint, ami külön öröm lehet a nagy AVP rajongók számára. Szép volt Nimród, de még inkább; szép volt Rodriguez!
7,5/10

10 Anime, amit látni kell!

A japánok "képregényei", a mangák, hamar teret hódítottak Amerikában, majd kisvártatva Európába is eljutottak. Nem kellett sokat várni hát, hogy megjelenjen ezeknek a műveknek a mozgóképre vitt változata is, az anime. Azóta pedig minden kontinensen igen komoly szubkultúra alakult ki a műfaj körül. Valamilyen szinten mondhatjuk, hogy én is beálltam a sorba, hiszen rengeteg nagy kedvencem került ki a japán animátorok kezei körül bár még rengeteg pótolnivalóm akad azért (Castle in the Sky, Vampire Hunter D, stb.). 
Talán elsőként még a Dragon Ball-nak sikerült elvarázsolnia, mely kétségtelenül mély nyomott hagyott bennem, hiszen gyerekkorom azon rajzfilm sorozatáról beszélünk, amit mind a mai napig nagyon szeretek. Viszont semmiképpen sem sorolnám magam az "Anime-Guruk" táborába, ennyire nem vagyok otthon a műfajban. Mindenesetre összegyűjtöttem 10 darabot egy online-csokorba, amit mindenképpen érdemes megnézni: 

1. Akira (1988)

Nem véletlenül áll nálam az első helyen Katsuhiro Otomo saját mangáján alapuló mesterműve, a cyberpunk klasszikus Akira. Talán a legnagyobb hatású anime, ami rengeteg európai és amerikai sci-fi rajongót ismertetett meg a japán műfajjal. Hogy miért is olyan különleges alkotás az Akira? Elsősorban azért, mert a műben, a lendületes akciók és a gazdag képzeletvilág, elgondolkodtató üzenetekkel párosul.

Az akkoriban rekordköltségvetésből (10 millió dollár) összehozott anime művészi kvalitásai bármely más animációs mű értékeivel felérnek. A karakterek összetett jellemrajzainak és a hihetetlenül végiggondolt forgatókönyvnek hála a rajzfilm minden addigi bevételi rekordot megdöntött Japánban, majd a tengerentúlon is tarolt (Kanye West még egy videoklip erejéig meg is idézte a mű egyes jeleneteit).

A történet a XXI. Századi Neo-Tokióba kalauzol el minket, a harmadik világháború után, ahol egy motorosbanda egyik tagját, Tetsuo-t összehozza a sors egy különös szerzettel, Takashival, aki nemrég szökött meg a kormány egyik titkos kutatóintézetéből. Ekkor érkeznek meg a kormány emberei, akik magukkal viszik őket, ám nem sokkal később, Tetsuo újra az utcákat barangolja, furcsa hallucinációktól és különleges képességektől övezve...

10/10

2. Mononoke-Hime - A vadon hercegnője (1997)

Egy új és eredeti mű, ami egy hihetetlenül intelligens, izgalmas és fordulatos fabulán keresztül tesz fel örökérvényű kérdéseket. Hogy meg is válaszolja-e ezeket, az csak a nézőn múlik. Mindenestre A Vadon Hercegnője egy kifogástalan anime, a klasszikus keleti jellemzőkkel teletűzdelve szerelemről és önfeláldozásról.

Honshu szigetén járunk a XV. Században. Ashitaka békében él népével egy, a külvilágtól elzárt hegyi faluban, mígnem egy nap, dühöngő, vérszomjas szörnyeteg támad rájuk, aki halála előtt megátkozza hősünket. A fiú útnak indul, hogy megszabaduljon a végzetét jelentő átoktól, de nemsokára egy pusztító háború központi figurájaként találja magát, ahol egy végtelenül nehéz döntés elé kényszerül...

10/10

3. Toki Wo Kakeru Shojo - Az idő fölött járó lány (2006)

A fordulatos cselekménnyel, szerethető karakterekkel és a maga ellenállhatatlanul bájos szentimentalizmusával Az idő fölött járó lány rögtön belopta magát a szívembe, szinte már sajnáltam, hogy véget ért... ez pedig nagyon ritka.

Makoto egy hétköznapi gimnazista lány. Barátaival, Chiakival és Kosukéval a vizsgákra készülődnek, szabadidejük nagy részét pedig gondtalan baseballozással töltik. Mindannyian szomorúan készülnek a következő évre, melyet már nem tölthetnek együtt. Ekkor azonban Makoto egy furcsa képességre tesz szert; képessé válik arra, hogy visszafordítsa az idő kerekét. Az izgatott lány új tudományát a lehető legszéleskörűbben igyekszik kihasználni...
10/10

4. Kôkaku kidôtai - Páncélba zárt szellem (1995)

Talán a legelterjedtebb egészestés anime, amivel összeakadhatunk. Persze ez nem véletlen, hiszen a Ghost In The Shell az a mozi, amire úgy tekintenek, mint az első, valóban felnőtteknek szánt rajzfilm. A rengeteg filozófiai és metafizikai kérdésen túl, egy olyan futurisztikus világot tár elénk, melyet előtte sehol sem láthattunk. Egy nagyon gondosan felépített és ritmusosan adagolt sci-fi eposz, amely kihagyhatatlan.

2029-ben járunk, amikor városállamok és megavállalatok léptek a nemzetállamok helyébe, és az egész földet egyetlen hatalmas számítógépes hálózat fogja össze. A világ 9-es szekciója nem más, mint a japán titkosrendőrség fedőszerve, amely a szökött robotok és a kiberbűnözés ügyeit jött létre vizsgálni. Az itt dolgozó Motoko Kusanagi és Bato egy „Bábjátékos” nevű hacker után nyomoznak, aki hamis emlékképeket táplál be a mit sem sejtő áldozatainak fejébe, akiket aztán felhasznál magáncéljaira. Ám Kusanagi őrnagy nem is sejti, hogy ő maga a Bábjátékos következő célpontja. A kérdés már csak az, miért pont ő?

9/10

5. Paprika (2006)

Intelligens, látványos és meseszép. Az "Eredetet ihlető" álom-folyam könnyedén beszippantja a gyanútlan nézőt és nem engedi el egy könnyen. A többi pedig magáért beszél.

A jövő Tokiójában játszódó, mágikus-realista pszichothriller egy kutatócsoport életébe enged bepillantást, ahol titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos piros ruhás lány (Paprika) képes felébreszteni...

9/10

6. Hotaru no Haka - A szentjánosbogarak sírja (1988)

A következő produkció egy háborús dráma, ami bebizonyítja, hogy igenis komolyan lehet venni egy animét. Mese a testvéri szeretetről, mely annyira kiválóan képes bemutatni egy letűnt korszakot, hogy azt már rossz nézni. Nem sok rajzfilmet tudnék mondani, ami ennyire hiteles és ennyire drámai tud maradni az első perctől az utolsóig. Naturalizmusa egyszerre rázza meg a nézőket és tölti meg a szívüket szeretettel. Aki nem hisz az anime varázserejében, sürgősen pótolja ezt a hiányosságát, mert ezt a gyöngyszemet egyszer látni kell!

A film amúgy egy fiatal testvérpár szívszorító sorsába enged bepillantást Japánban, a második világháború idején. Seita és négyéves húga, Setsuko édesanyja életét veszti egy bombázás okozta tűzvészben, ekkor apjuk már rég nincs velük. A két árva ráeszmél; csak magukra számíthatnak, ha túl szeretnék élni a háborút, és az azzal járó poklot...

9/10

7. Heisei Tanuki Gassen Pompoko - Pom Poko, a Tanukik birodalma (1994)

Egy igazi tanulságos, „mesemondó” anime, mely a szinkronnal ellentétben nem mosómedvékről, hanem nyestkutyákról szól. Japánban rengeteg legenda övezi ezeket a szelíd állatokat. A rajzfilm talán legnagyobb erőssége, hogy olyan barátságos és bájos módon képes görbe tükröt állítani az emberi társadalom romlottságáról, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. A perverz keleti jegyektől eltekintve, egy végtelenül tanulságos mese; középpontban a környezet tudatos életmód.

A nagy építkezések felemésztik az erdőket, melyek a Tanukik otthonául szolgálnak. A kis állatok a megmaradt területek feletti uralomért egy utolsó, mindent eldöntő csatára készülnek egymás ellen. Az óriási harcok közepette azonban rájönnek, többre vihetik, ha összefognak...

8/10

8. Perfect Blue (1998)

A nyolcadik befutónk egy erőteljes látványvilággal és lenyűgöző képekkel megáldott formailag a tökéletesség határát súroló anime volna. Kon Satoshi műve lehet, hogy tartalmilag nem több egy átlagos thrillernél, viszont olyan technikai elemeket, hatásokat volt képes belevinni művébe, melyeket azelőtt élőszereplős filmben láthattunk csak (kameramozgások, képek, beállítások… stb.). Sokszor olyan érzetet kelt, mintha Brian de Palma nem-létező animéjét néznénk. Meg aztán azt se felejtsük el, hogy a Perfect Blue nélkül, aligha lett volna a Requiem Egy Álomért az, ami.

A lassú tempóban haladó rajzfilm egy fiatal lány, Mima életébe mutatja be, aki nehezen tud megküzdeni a hírnévvel, ráadásul az sem segít neki, hogy egy őrült ott lohol a nyomában...

7/10

9. Hauru no Ugoku Shiro - A vándorló palota (2004)

A Chihiro Szellemországban-hoz hasonlóan (ezt gondolom keveseknek kell bemutatni), a Vándorló Palota is amolyan igazi gyerekmese. A történethez Diana Wynne Jones angol írónő 1986-os, Howl’s Moving Castle című regényét vették alapul a készítők. Bár az anime, a sztori második felét tekintve, jócskán eltér az eredeti műtől – melynek nagyrészt politikai okai vannak, de ebbe most nem mennék bele. Sokkal lényegesebb az a gyermeki báj, ami áthatja az egész művet, ahol a történet kiszámíthatatlansága egy percre sem engedi a figyelmet lankadni. Az a részletgazdagság pedig, ami a képi világot illeti, azt kell, hogy mondjam, még a fentebb említett művet is túlszárnyalja. Akinek a Chihiro tetszett, ezt imádni fogja!

A fiatal lányt, Sophie-t egy nap összehozza a sors a titokzatos varázslóval, Howl-lal. Kapcsolatukat félreértve a Hangafüves puszta boszorkánya Sophiet 90 éves vénasszonnyá változtatja. A lány elmenekül, mígnem véletlenül Howl vándorló palotájában köt ki, ahol rengeteg új barát és kaland vár rá...

7/10

10. Wonderful Days (2003)

A rajzfilm egy 2003-as Dél-Koreai mű, melyet a gyártási évében, a legjobb animációs film díjával is kitüntettek. Való igaz, a történet nem túl eredeti, a megvalósítás viszont annál inkább, ami a napjainkat is beárnyékoló problémákat dolgozza fel, úgy, mint a környezet szennyezés (bár ezt a témát már csúcsra vitték a Vadon Hercegnőjében), emberi ellentétek… és még sorolhatnám, de nem teszem, mert a spoiler ellenség. A lényeg, hogy a Wonderful Days egy remekbeszabott és elképesztően hangulatos poszt-apokaliptikus alkotás, melynek a legerősebb pontja, abszolút a vizualitás. Tudniillik ez volna minden idők egyik legdrágább és legnépszerűbb dél-koreai produkciója, amely 7 éven keresztül készült, forradalmasítva a jelenlegi animáció világát. Ha más nem is, az elképesztően csinire kivitelezett külcsín miatt elérték, hogy bekerüljön nálam a tizedik helyre.

2142-őt írunk. Bolygónk felszínét háborúk és ökológiai katasztrófák tették tönkre, az eget pedig egy szürkés felhőréteg borítja, mely soha nem pihen. Az utolsó emberlakta város, Ecoban, ahova csak néhányan juthatnak be. A metropoliszon kívül rekedt emberek utolsó esélye, egy ifjú harcos, aki képes betörni a védett város rendszerébe, hogy megszerezze annak titkait.

7/10

Tron - A Számítógép Lázadása (1982)

Tegnap bekapcsoltam a TV-t, mert éppen vasaltam (my gay habit #1), s lám, a 2010-es Tron: Legacy ment éppen, ami szerintem remek folytatása lett a ’82-es elődjének. Nem is igazán értem a sok negatív kritikát a filmmel kapcsolatban, hiszen jóval összeszedettebb és kerekebb lett elődjénél. Na de akkor nézzük, mitől olyan különleges a Tron, hogy közel harminc év távlatából újra elővették a sztorit az álomgyárban;

A főhősünk, Kevin Flynn (Jeff Bridges), amolyan tipikus nyolcvanas évekbeli laza naplopó, akit Marty McFly-hoz tudnék leginkább hasonlítani. A fiatal programozó, állását vesztve, hacker-ként éli mindennapjait, azon fáradozva, hogy bejusson az egykori munkahelyének, az ENCOM-nak a rendszerébe, melyet a hírhedt Master Control Program felügyel, csakhogy a nagyhatalmú progi nem adja magát olyan könnyen, és száműzi hősünket ebbe a veszélyekkel teli virtuális valóságba. Flynn, a kibertérben összefut a titokzatos Tron-nal, akiről kiderül; arra tervezték, hogy megdöntse az elnyomó hatalmat. Kevin tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy a program teljesíteni tudja célját – hiszen más módot nem lát arra, hogy visszajuthasson a saját világába.

Egyszerre mulatságos és tanulságos mai, 3D látványorgiához szokott szemmel újra nézni a ’82-es Tron-t. Lehet, hogy a film nevetségesnek tűnik, de ez nem feltétlenül a mozi technikai oldalának tekinthető. John Mansbridge és Al Roelofs munkája bizony jó néhány évvel megelőzte a korát. Igaz, az akkori kezdetleges megoldások korlátozott lehetőségei érződnek rajta, de ettől függetlenül ez lett a Tron legerősebb pontja. Minden más alig közelíti meg egy középkategóriás sci-fi legalját – kezdve a borzasztó színészi alakításokkal (itt még Jeff Bridges sem tűnik valami nagy reménységnek), a tántorgó történetvezetésen át, a röhejes zenéig (és akkor még a ruhákról nem is beszéltem).

Ennek ellenére, a számítógépes játékok hajnalán született meg a Tron, amikor mindenki falta az újabbnál-újabb "gémeket" (Space Invaders 4ever!), amik talán nevetségesnek tűnhetnek a mai szemnek fapados külcsínjeikkel, ám vitathatatlanul megalapozták korunk játékpiacát. És ezért fontos megemlítenünk Steven Lisberger sci-fijét, hiszen nem szólt másról, mint minden akkori gyerek, vagy tinédzser álmáról: bekerülni és valódi szereplőjévé válni az akcióknak!

A Tron hibáit tehát könnyű lenne az adott korra fogni, ám valójában, már akkor sem számított egy erős műnek. A történet több helyen is megbicsaklik. Míg a film elején megismerjük Kevint, és megkedveljük, bejön a képbe Tron, aki fokozatosan kezdi kiszorítani hősünket, mígnem ő válik a mű központi figurájává – mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni ki is legyen a főszereplő.

Az effektek úttörő használata ellenére, a film nagyot hasalt a mozi pénztáraknál, ám hamarosan egyre bővülő rajongótáborra tett szert a computer geek-ek körében, míg végül magáénak mondhatta a jól megérdemelt elismerést. Érdekesség, hogy akkoriban az Akadémia nem volt hajlandó a legjobb különleges effektusok díjára jelölni a filmet, mert csalásnak tartották a számítógépes effektusok alkalmazását. Egy biztos, az adott technikai korlátok és a vérszegény kivitelezés miatt képtelen volt olyan kult-státuszt betölteni, mint amilyenre a Star Wars képes volt öt évvel azelőtt.

A Tron legnagyobb értéke viszont mindenképpen az, hogy ez volt az első olyan alkotás a mozgókép történetében, amely olyan fogalmaknak adott látható formát, mint a kibertér. A virtuális világ hajnalán ezek a látványelemek (neonfények fekete alapon) nem kis izgalmat okoztak a PC szerelmeseinek. Meg aztán azt se felejtsük el, hogy a mozi leginkább a gyerekek táborát kívánta elsősorban becélozni, és biztos vagyok benne, hogy nagy sikert is aratott legtöbbjüknél.

A Tron-ra annak idején is csak a vizuális hatás miatt ültek be, és ez a folytatással sem volt másképp, na nem mintha ezzel bármi baj lenne, kell ilyen is.

6/10