Mint azt már egy előző bejegyzésemben megemlítettem, a rövidfilmeknek különösen nagy figyelmet szoktam szentelni. Iszonyú nehéz feladat lehet néhány percbe belesűríteni az adott mondanivalót, úgy hogy az át is jöjjön a néző számára. Hiszen míg egy nagyjátékfilm esetében a sztori kellő kibontására sokszor órák állnak a készítők rendelkezésére, addig itt ennek mindössze töredéke. Mindezek ellenére nem egyszer előfordult már, hogy a rövid verzió által inspirált egész estés film nem tudta elérni az eredetiének a színvonalát (gondoljunk csak a Guillermo del Toro nevével fémjelzett, nemrég bemutatott Mamára).
Bár a kisfilmek ugyanannyira részei a mozis történetmesélésnek, mint a nagyfilmek, napjainkban robbanásszerű változás történik a műfajon belül. Az új technológiáknak köszönhetően szinte bárki összehozhat egy kellően igényes rövid szösszenetet, így nem meglepő, hogy gyakorlatilag elözönlik a világhálót az ilyen alkotások. Ezekből próbáltam azt a tízet kiválogatni (nem volt könnyű), amit szerintem mindenkinek érdemes lenne lecsekkolnia:
Bár a kisfilmek ugyanannyira részei a mozis történetmesélésnek, mint a nagyfilmek, napjainkban robbanásszerű változás történik a műfajon belül. Az új technológiáknak köszönhetően szinte bárki összehozhat egy kellően igényes rövid szösszenetet, így nem meglepő, hogy gyakorlatilag elözönlik a világhálót az ilyen alkotások. Ezekből próbáltam azt a tízet kiválogatni (nem volt könnyű), amit szerintem mindenkinek érdemes lenne lecsekkolnia:
Egy tanulságos rövidfilm a szavak erejéről, ami kétségtelenül mosolyt fog csalni mindenki arcára. Kurt Kuenne második munkájával egy megható mesét varázsolt elénk. Az ötletes tálalás mellett, tökéletes választás volt T. J. Thyne-t megtenni főszereplőnek, hiszen ugyanolyan remekül képes átadni a szerelmi bánattól sínylődő szerencsétlent, mint a különc, életvidám figurát. Egyébként szép lenne, ha a dolgok a valóságban is így működnének.
A sztori középpontjában egy parkolójegyeket érvényesítő srác áll, akinek a legnagyobb öröme az életben, ha mosolyogni láthat másokat. Ám egy nap találkozik élete szerelmével, a gond csak annyi, hogy ő semmi pénzért nem hajlandó mosolyogni...
10/10
Patrick Hughes harmadik rövidfilmje annyira elbűvölőre sikeredett, hogy nem sokra rá a Disney le is csapott az alapötletre, melyből aztán megszületett a legjobb animációs rövidfilm Oscar-ját is megkaparintó Paparman. A néhol csöpögős, néhol pedig naiv végeredménynek pont az lett a bája, ami a gyengesége is lehetett volna, és vált az adott év egyik legjobb rövid szösszenetévé. A Signs egy igazi könnyed, feelgood kisfilm a magányról és a reményről.
A rendkívül egyszerű, ám annál hatásosabb alapötletben egy magányos srác mindennapjait kísérhetjük végig, aki nem is sejti, hogy a változás mennyire közel van hozzá...
10/10
A John Malkovich-menetet is dirigáló Spike Jonze munkáit mindig is egyfajta sajátos légkör lengte körül, ami nem csak szerethetővé, de egyedivé is varázsolta filmjeit. A végtelenül melankolikus I'm Here esetében is egy vérbeli Jonze produktumhoz van szerencsénk.
A félórás film egy olyan világot tár elénk, ahol bár a robotok az emberek közt élnek, másodrendű polgárokként vannak kezelve, annak ellenére, hogy ugyanúgy éreznek. A két főhőst tökéletesen formálja meg Andrew Garfield és Sienna Guillory, akik a sajátos kosztümök ellenére is tökéletesen átadják karakterük minden apró érzelem megnyilvánulását. Az egyetlen bajom az I'm Here-rel annyi, hogy túl rövid, mert a története és a világa egy egész estét filmért kiált.
10/10
10/10
A Like Crazy rendezője jelenlegi művét is hasonlóan szomorkás hangnemben meséli el. Az Emmy díjas The Beauty Inside-ról annyit kell tudni, hogy egy egészen új módszerrel gazdagította az interaktív filmezés fogalmát. Az első úgynevezett "social film", ahol a nézők maguk válhattak a főszereplővé. A mű egyébként hat epizódra van osztva, ezért talán minisorozatként is aposztrofálhatnánk, ám mivel a részek összesen nem tesznek ki háromnegyed órát (37 perc), így úgy gondolom kisfilmként is megbélyegezhetjük.
Alex minden reggel más külsővel ébred. Belül ugyanaz marad, de kívülről teljesen máshogy néz ki. Életét emiatt szigorú szabályok szerint éli, párkapcsolatai mindössze egy éjszakára szólnak. Ám egy nap összehozza a sors Leah-val, akit képtelen volna egy együtt töltött este után elengedni...
9/10
Bár furcsának tűnhet, de férfi létemre valamiért szeretem a musicaleket (de erre majd egy másik bejegyzésben térek ki bővebben). És hogy mindezt miért említem most meg? Hát mert bizony a That's Magic egy negyedórába sűrített musical, mely kiváló dalokkal, gyönyörű képekkel és egy aranyos alapötlettel operál.
Mikor édesapja becsempészi fiát az általa annyira bálványozott bűvészhez, annak műsora után, autogram és egyéb ereklye helyett csak annyit mond az életunt művész, hogy "varázslat nem létezik". Ám egy váratlanul feltűnő, rejtélyes női alak emlékezteti hősünket, hogy márpedig igenis létezik...
9/10
Elérkeztünk a lista egyetlen hazai résztvevőjéhez, Szimler Bálint munkájához, amiről bár nem könnyű beszélni, úgy gondolom leginkább egy adott életérzést és hangulatot próbált átadni. Engem sikerült megfognia vele annak ellenére, hogy nem igazán szeretem a hasonszőrű alkotásokat. Valamit persze valóban tudhat a produkció, hiszen nem csak engem nyert meg, nemzetközileg is szép sikereket tudhat magáénak, többek között Európa Filmdíjra is jelölték.
A történet rémegyszerű; egy különc fiú mászkál fel-alá Budapest utcáin, miközben mindenféle - javarészt hasonlóan különc - figurákkal hozza össze a sors.
9/10
Az egycsapásra köztudatba robbanó ír származású Marin McDonagh hatalmas sikereket ért el színpadi műveivel (különösen Londonban), melyből később egyfajta szárnypróbálgatásként átevezett a filmkészítés vizeire a Six Shooter című rövidfilmjével, mely csakúgy, mint színdarabjai, rendkívüli sikereket ért el (többek között az akadémia arany szobrocskáját is hazavihette). Ennek köszönhetően születhetett meg később a hasonlóan zseniális Erőszakik (még mindig nem térek észhez a borzasztó magyar cím láttán) is.
Nagyjátékfilmjeihez hasonlóan a Six Shootert is körüllengi a tipikusan angol, fanyar humor, ami két ember közösen eltöltött vonatútját kíséri végig.
9/10
Steph Green debütáló alkotása egyértelműen egy erős kezdet (kár, hogy azóta sem hallottunk felőle), melyben egy angol iskola van párhuzamba állítva egy Ruandaival, a kilenc éves Joseph emlékein keresztül bemutatva. A már eleve remekül sikerült alkotást pedig csak még inkább feldobja a színekkel való játék és a kiváló fényképezés. A New Boy valamiért a felemás fogadtatás ellenére is lenyűgözött és elgondolkodtatott.
A Roddy Doyle novelláján alapuló kisfilm az Afrikából Angliába érkező Joseph karakterén keresztül mutatja be, milyen amikor új fiúként kell érvényesülnünk az iskolában.
8/10
Kedvenc dél-koreai direktorom, Park Chan-wook már első kisfilmjével bizonyította rátermettségét. A részben fekete-fehér kamaradráma ügyesen vegyíti a feszültséget és a humort, miközben ferde tükröt állít az emberi kapzsiságnak. A hangulat eleinte furcsának tűnhet, de hamar hozzá lehet szokni, akiknek pedig tetszettek a rendező későbbi munkái (Bosszú trilógia, JSA, Stoker, etc.), azoknak mindenképpen ajánlanám.
A nagy adag fekete humorral átitatott mű egy hullaházban játszódik, ahol az érintett felek arról vitatkoznak, hogy ki is az elhunyt hozzátartozója.
8/10
Az idén Oscar díjjal kitüntetett Curfew-nak kétségtelenül van egyfajta sajátos bája. Ezt bizonyítja az is, hogy a rendező - és egyben főszereplő - Shawn Christensen zöld utat kapott a kisfilm egész estés változatának megrendezésére, melyben Ron Perlman, Paul Wesley és Emmy Rossum mellett a Sophiát alakító Fatima Ptacek fog (feltehetőleg) brillírozni.
Ritchie nem ápol túl meghitt viszonyt húgával, ám testévre egy nap mégis arra kéri, hogy vigyázzon a gyerekére, Sophiára. Az időzítés persze nem a legjobb...
8/10
