Bár a slágeres california-punk műfaját sosem éreztem túl közel magamhoz (a Blink 182-t anno szerettem, aztán ennyi), egyszer odatévedtem egy All Time Low koncertre, ahol a srácok a közönség minden arcára mosolyt húztak. Ezért is ugrottam neki legutóbbi albumuknak a Don't Panic-nek, amibe ugyan már tavaly év végén is belehallgattam, igazán csak a jó idő megérkeztével éreztem úgy, hogy elő kéne vennem. Szóval ahogy megérkezett némi napsütés, bele is merültem;
Rögtön az első dallal, a The Reckless and The Brave-vel elkezdenek egy nagyon erős tempót diktálni, ami a korong végéig megmarad. Ötletes témák és egyszerű szövegek váltják egymást, és az egyszerűt ezúttal nem negatív értelemben kell érteni. Nagyon jól áll Alex Gaskarth-éknak ez az életvidám, laza stílus. Nem igazán vagyok egyébként járatos az előző dolgaikban, de a Don't Panic valószínűleg nem az utolsó All Time Low anyag, amit hallani fogok.
A tavaly kijött albumok között igazi felüdülést jelent a Don't Panic, hiszen az alapvetően vidám dallamok mindegyike van annyira fogós és slágeres, hogy azonnal dúdolni kezdjük. A hangulat végig remek, egy darab gyengébb dalt sem tudnék kihúzni az anyag tizenkét számából. Engem mindig felpörget, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy futás mellé mostanában mindig ezt rakom be.
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése