Daily News #5 - Halloween

Ma meglátogatott az üzletben Michael Myers. Nem szólt egy szót sem, csak végignézte a kínálatunkat, majd "fapofával" távozott. Elég para volt... :/

The Town - Tolvajok Városa (2010)

Ben Affleck-el én sokáig hadilábon álltam, ezt az elején leszögezném. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy valóban olyan tehetséges volna, mint amilyennek tűnik, vagy csak szerencsés, hisz valljuk be, annyi remek film (Dogma, Good Will Hunting) között, akadnak azért felemás (Daredevil, Nem Kellesz Eléggé), és kimondottan gyenge (Pearl Harbor, Gengszterrománc) alkotások is, a repertoárjában. Majd beköszöntött a 2007-es év, és Géza Affleck szerencsét próbált a kamera túloldalán is, a Gone Baby Gone című zseniálisan összehozott mozijával. Már akkor kíváncsi voltam, vajon képes lesz-e megismételni ezt a bravúrt.

A válasz: nemhogy képes volt, még talán túl is teljesítette az előző rendezésével kivívott magas elvárásaimat. A The Town egy kiemelkedően jól sikerült, nagyszabású krimi, melyet leginkább a Szemtől Szemben-hez tudnék hasonlítani (bár annak szintjét azért nem éri el). A film Bostonban játszódik, tudniillik itt követik el évente a legtöbb bankrablást. És ha rablásról van szó, Doug (Ben Affleck) és csapata a legjobbak. Ismerik a környéket, bármit megszereznek, és sosem hagynak nyomot. Viszont az egyik balhéjuk balul sül el, így kénytelenek magukkal vinni egy túszt (Rebecca Hall), aki innentől kezdve rettegésben éli életét, hiszen a túszejtők ismerik a nevét és címét. Amikor azonban összehozza a sors Doug-gal, mindkettejük élete fenekestül felfordul.

Affleck nemcsak hogy szerepében brillíroz, de képes volt már másodszorra is bizonyítani, milyen jól áll neki az a rendezői szék. A mozi történetvezetése remek, tempója feszes, nincsenek benne üresjáratok. A vágásokért külön piros pont jár, hiszen végre olyan akciójeleneteket láthat a néző, ahol nem ugrál össze-vissza a kamera, és nincsenek villódzó effektek sem; végig tudjuk, ki-kicsoda és ki-kivel van. És bár az utcai lövöldözős jelenetet, mintha már láttuk volna De Niro és Pacino tálalásában, ez nekem inkább tűnik a tisztelet kinyilvánításának, mintsem nyúlásnak.

Még pozitívum, hogy Affleck különösen odafigyel a részletekre (Bostoni ír akcentus, stb.) és kimondottan jól instruálja színészeit. Hiszen a filmben mindenki nagyot alakít. Jeremy Renner nagyjából a Bombák Földjén-ből ismert figurát hozza, ami valljuk be nagyon jól áll neki. Rebecca Hall-ra semmi panaszunk nem lehet, ahogy Ben Affleck maga, is végig remekel a filmben.

A film zenéjével vagyok egyedül bajban. Amivel ugyan sok probléma nem volt, hiszen remekül adagolja az akciók ritmusát, viszont semmi nagy ívű monumentalitást nem tartalmaznak, így felejthetővé válnak. Persze ez csak szőrszálhasogatás, hiszen a film alapjában véve egy nagyon ügyesen összehozott iparosmunka. Ahogy Clint Eastwoodnak, úgy Ben Affleck-nek is jobban áll a kamera túloldala, hiszen különösen jó érzéke van a rendezősdihez.

Számomra a Tolvajok Városa a 2010-es év egyik legkellemesebb meglepetése volt, amellett, hogy műfajon belül bizony az egyik legjobb is. Azt hiszem Ben Affleck következő rendezését is moziban fogom megtekinteni, hisz egy olyan műfajba sikerült megint életet lehelnie, ami már jó ideje haldoklóban volt.

9/10

10 Anime, amit látni kell!

A japánok "képregényei", a mangák, hamar teret hódítottak Amerikában, majd kisvártatva Európába is eljutottak. Nem kellett sokat várni hát, hogy megjelenjen ezeknek a műveknek a mozgóképre vitt változata is, az anime. Azóta pedig minden kontinensen igen komoly szubkultúra alakult ki a műfaj körül. Valamilyen szinten mondhatjuk, hogy én is beálltam a sorba, hiszen rengeteg nagy kedvencem került ki a japán animátorok kezei körül bár még rengeteg pótolnivalóm akad azért (Castle in the Sky, Vampire Hunter D, stb.). 
Talán elsőként még a Dragon Ball-nak sikerült elvarázsolnia, mely kétségtelenül mély nyomott hagyott bennem, hiszen gyerekkorom azon rajzfilm sorozatáról beszélünk, amit mind a mai napig nagyon szeretek. Viszont semmiképpen sem sorolnám magam az "Anime-Guruk" táborába, ennyire nem vagyok otthon a műfajban. Mindenesetre összegyűjtöttem 10 darabot egy online-csokorba, amit mindenképpen érdemes megnézni: 

1. Akira (1988)

Nem véletlenül áll nálam az első helyen Katsuhiro Otomo saját mangáján alapuló mesterműve, a cyberpunk klasszikus Akira. Talán a legnagyobb hatású anime, ami rengeteg európai és amerikai sci-fi rajongót ismertetett meg a japán műfajjal. Hogy miért is olyan különleges alkotás az Akira? Elsősorban azért, mert a műben, a lendületes akciók és a gazdag képzeletvilág, elgondolkodtató üzenetekkel párosul.

Az akkoriban rekordköltségvetésből (10 millió dollár) összehozott anime művészi kvalitásai bármely más animációs mű értékeivel felérnek. A karakterek összetett jellemrajzainak és a hihetetlenül végiggondolt forgatókönyvnek hála a rajzfilm minden addigi bevételi rekordot megdöntött Japánban, majd a tengerentúlon is tarolt (Kanye West még egy videoklip erejéig meg is idézte a mű egyes jeleneteit).

A történet a XXI. Századi Neo-Tokióba kalauzol el minket, a harmadik világháború után, ahol egy motorosbanda egyik tagját, Tetsuo-t összehozza a sors egy különös szerzettel, Takashival, aki nemrég szökött meg a kormány egyik titkos kutatóintézetéből. Ekkor érkeznek meg a kormány emberei, akik magukkal viszik őket, ám nem sokkal később, Tetsuo újra az utcákat barangolja, furcsa hallucinációktól és különleges képességektől övezve...

10/10

2. Mononoke-Hime - A vadon hercegnője (1997)

Egy új és eredeti mű, ami egy hihetetlenül intelligens, izgalmas és fordulatos fabulán keresztül tesz fel örökérvényű kérdéseket. Hogy meg is válaszolja-e ezeket, az csak a nézőn múlik. Mindenestre A Vadon Hercegnője egy kifogástalan anime, a klasszikus keleti jellemzőkkel teletűzdelve szerelemről és önfeláldozásról.

Honshu szigetén járunk a XV. Században. Ashitaka békében él népével egy, a külvilágtól elzárt hegyi faluban, mígnem egy nap, dühöngő, vérszomjas szörnyeteg támad rájuk, aki halála előtt megátkozza hősünket. A fiú útnak indul, hogy megszabaduljon a végzetét jelentő átoktól, de nemsokára egy pusztító háború központi figurájaként találja magát, ahol egy végtelenül nehéz döntés elé kényszerül...

10/10

3. Toki Wo Kakeru Shojo - Az idő fölött járó lány (2006)

A fordulatos cselekménnyel, szerethető karakterekkel és a maga ellenállhatatlanul bájos szentimentalizmusával Az idő fölött járó lány rögtön belopta magát a szívembe, szinte már sajnáltam, hogy véget ért... ez pedig nagyon ritka.

Makoto egy hétköznapi gimnazista lány. Barátaival, Chiakival és Kosukéval a vizsgákra készülődnek, szabadidejük nagy részét pedig gondtalan baseballozással töltik. Mindannyian szomorúan készülnek a következő évre, melyet már nem tölthetnek együtt. Ekkor azonban Makoto egy furcsa képességre tesz szert; képessé válik arra, hogy visszafordítsa az idő kerekét. Az izgatott lány új tudományát a lehető legszéleskörűbben igyekszik kihasználni...
10/10

4. Kôkaku kidôtai - Páncélba zárt szellem (1995)

Talán a legelterjedtebb egészestés anime, amivel összeakadhatunk. Persze ez nem véletlen, hiszen a Ghost In The Shell az a mozi, amire úgy tekintenek, mint az első, valóban felnőtteknek szánt rajzfilm. A rengeteg filozófiai és metafizikai kérdésen túl, egy olyan futurisztikus világot tár elénk, melyet előtte sehol sem láthattunk. Egy nagyon gondosan felépített és ritmusosan adagolt sci-fi eposz, amely kihagyhatatlan.

2029-ben járunk, amikor városállamok és megavállalatok léptek a nemzetállamok helyébe, és az egész földet egyetlen hatalmas számítógépes hálózat fogja össze. A világ 9-es szekciója nem más, mint a japán titkosrendőrség fedőszerve, amely a szökött robotok és a kiberbűnözés ügyeit jött létre vizsgálni. Az itt dolgozó Motoko Kusanagi és Bato egy „Bábjátékos” nevű hacker után nyomoznak, aki hamis emlékképeket táplál be a mit sem sejtő áldozatainak fejébe, akiket aztán felhasznál magáncéljaira. Ám Kusanagi őrnagy nem is sejti, hogy ő maga a Bábjátékos következő célpontja. A kérdés már csak az, miért pont ő?

9/10

5. Paprika (2006)

Intelligens, látványos és meseszép. Az "Eredetet ihlető" álom-folyam könnyedén beszippantja a gyanútlan nézőt és nem engedi el egy könnyen. A többi pedig magáért beszél.

A jövő Tokiójában játszódó, mágikus-realista pszichothriller egy kutatócsoport életébe enged bepillantást, ahol titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos piros ruhás lány (Paprika) képes felébreszteni...

9/10

6. Hotaru no Haka - A szentjánosbogarak sírja (1988)

A következő produkció egy háborús dráma, ami bebizonyítja, hogy igenis komolyan lehet venni egy animét. Mese a testvéri szeretetről, mely annyira kiválóan képes bemutatni egy letűnt korszakot, hogy azt már rossz nézni. Nem sok rajzfilmet tudnék mondani, ami ennyire hiteles és ennyire drámai tud maradni az első perctől az utolsóig. Naturalizmusa egyszerre rázza meg a nézőket és tölti meg a szívüket szeretettel. Aki nem hisz az anime varázserejében, sürgősen pótolja ezt a hiányosságát, mert ezt a gyöngyszemet egyszer látni kell!

A film amúgy egy fiatal testvérpár szívszorító sorsába enged bepillantást Japánban, a második világháború idején. Seita és négyéves húga, Setsuko édesanyja életét veszti egy bombázás okozta tűzvészben, ekkor apjuk már rég nincs velük. A két árva ráeszmél; csak magukra számíthatnak, ha túl szeretnék élni a háborút, és az azzal járó poklot...

9/10

7. Heisei Tanuki Gassen Pompoko - Pom Poko, a Tanukik birodalma (1994)

Egy igazi tanulságos, „mesemondó” anime, mely a szinkronnal ellentétben nem mosómedvékről, hanem nyestkutyákról szól. Japánban rengeteg legenda övezi ezeket a szelíd állatokat. A rajzfilm talán legnagyobb erőssége, hogy olyan barátságos és bájos módon képes görbe tükröt állítani az emberi társadalom romlottságáról, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. A perverz keleti jegyektől eltekintve, egy végtelenül tanulságos mese; középpontban a környezet tudatos életmód.

A nagy építkezések felemésztik az erdőket, melyek a Tanukik otthonául szolgálnak. A kis állatok a megmaradt területek feletti uralomért egy utolsó, mindent eldöntő csatára készülnek egymás ellen. Az óriási harcok közepette azonban rájönnek, többre vihetik, ha összefognak...

8/10

8. Perfect Blue (1998)

A nyolcadik befutónk egy erőteljes látványvilággal és lenyűgöző képekkel megáldott formailag a tökéletesség határát súroló anime volna. Kon Satoshi műve lehet, hogy tartalmilag nem több egy átlagos thrillernél, viszont olyan technikai elemeket, hatásokat volt képes belevinni művébe, melyeket azelőtt élőszereplős filmben láthattunk csak (kameramozgások, képek, beállítások… stb.). Sokszor olyan érzetet kelt, mintha Brian de Palma nem-létező animéjét néznénk. Meg aztán azt se felejtsük el, hogy a Perfect Blue nélkül, aligha lett volna a Requiem Egy Álomért az, ami.

A lassú tempóban haladó rajzfilm egy fiatal lány, Mima életébe mutatja be, aki nehezen tud megküzdeni a hírnévvel, ráadásul az sem segít neki, hogy egy őrült ott lohol a nyomában...

7/10

9. Hauru no Ugoku Shiro - A vándorló palota (2004)

A Chihiro Szellemországban-hoz hasonlóan (ezt gondolom keveseknek kell bemutatni), a Vándorló Palota is amolyan igazi gyerekmese. A történethez Diana Wynne Jones angol írónő 1986-os, Howl’s Moving Castle című regényét vették alapul a készítők. Bár az anime, a sztori második felét tekintve, jócskán eltér az eredeti műtől – melynek nagyrészt politikai okai vannak, de ebbe most nem mennék bele. Sokkal lényegesebb az a gyermeki báj, ami áthatja az egész művet, ahol a történet kiszámíthatatlansága egy percre sem engedi a figyelmet lankadni. Az a részletgazdagság pedig, ami a képi világot illeti, azt kell, hogy mondjam, még a fentebb említett művet is túlszárnyalja. Akinek a Chihiro tetszett, ezt imádni fogja!

A fiatal lányt, Sophie-t egy nap összehozza a sors a titokzatos varázslóval, Howl-lal. Kapcsolatukat félreértve a Hangafüves puszta boszorkánya Sophiet 90 éves vénasszonnyá változtatja. A lány elmenekül, mígnem véletlenül Howl vándorló palotájában köt ki, ahol rengeteg új barát és kaland vár rá...

7/10

10. Wonderful Days (2003)

A rajzfilm egy 2003-as Dél-Koreai mű, melyet a gyártási évében, a legjobb animációs film díjával is kitüntettek. Való igaz, a történet nem túl eredeti, a megvalósítás viszont annál inkább, ami a napjainkat is beárnyékoló problémákat dolgozza fel, úgy, mint a környezet szennyezés (bár ezt a témát már csúcsra vitték a Vadon Hercegnőjében), emberi ellentétek… és még sorolhatnám, de nem teszem, mert a spoiler ellenség. A lényeg, hogy a Wonderful Days egy remekbeszabott és elképesztően hangulatos poszt-apokaliptikus alkotás, melynek a legerősebb pontja, abszolút a vizualitás. Tudniillik ez volna minden idők egyik legdrágább és legnépszerűbb dél-koreai produkciója, amely 7 éven keresztül készült, forradalmasítva a jelenlegi animáció világát. Ha más nem is, az elképesztően csinire kivitelezett külcsín miatt elérték, hogy bekerüljön nálam a tizedik helyre.

2142-őt írunk. Bolygónk felszínét háborúk és ökológiai katasztrófák tették tönkre, az eget pedig egy szürkés felhőréteg borítja, mely soha nem pihen. Az utolsó emberlakta város, Ecoban, ahova csak néhányan juthatnak be. A metropoliszon kívül rekedt emberek utolsó esélye, egy ifjú harcos, aki képes betörni a védett város rendszerébe, hogy megszerezze annak titkait.

7/10

Daily News #4 - Az élet csupa meglepetés.

Jól indul a hét. Néhány hete egy bizonyos "Christmas Advocate" pozíciót töltök be a Starbucks-nál, ami annyit tesz, hogy a karácsonyi promoért abszolúte én vagyok a felelős. Mindent tudnom kell az extra ajánlatokról, italokról, kajákról, stb. Ennek örömére a boss kitalálta, hogy tartsak egy prezentációt az összes alkalmazottnak, amiben felvázolom a cég karácsonyi terveit és céljait. Kaptam egy kis könyvecskét is, hogy olvasgassam és memorizálgassam, mert abban benne van minden, amit tudnom kell. Na már most, ahogy az nálam lenni szokott, húztam az időt ezzel a felkészülés dologgal (sajna mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok), és végül az lett a vége, hogy a prezentáció előtt egy perccel még mindig fogalmam nem volt mit fogok csinálni. Gondoltam majd improvizálok valamit. Kicsit szégyelltem is a pofám, de aztán megpillantottam jónéhány gyönyörű Domino's pizzát, amit a meeting-hez rendelt a főnök, szóval rögtön megnyugodtam! :)

Miközben totál belemerültem az evésbe, valaki felvetett egy problémát, amit okvetlenül meg kellett beszélni.... aminek kb. 5 percen belül az lett a következménye, hogy mindenki a másikra mutogatott, hogy mit nem csinál jól, én meg a háttérben ücsörögtem telivigyorral a képemen és kétpofára zabáltam a finomabbnál finomabb pizzákat! :D

Mire észbe kaptam egy sonkás és egy szalámis pizza között, a problémák meglettek tárgyalva, és a főnök közölte, hogy rám "sajnos" nem jutott idő, ezért csak 5 percben foglaljam össze a lényeget. Na az tök jól ment. Mondtam, hogy karácsony lesz, nekünk meg van egy csomó új karácsonyi cuccunk, az irodában ott a könyv, majd nézze meg mindenki magának. :P Szóval megúsztam... és a legjobb az egészben, hogy ma még tőlem kértek elnézést, hogy hát "láttuk, hogy készültél, és nagyon sajnáljuk, hogy nem jutott rád idő" xD

Ma pedig KV kóstolással indult a nap, ami tök jó egyébként. Eddig sosem szerettem a kávét igazán, de ez a kóstolósdi nagyon megszerettette velem a dolgot. Komolyan, egyszerűen csodát művel az ízével! Plusz fizetnek azért, hogy iszogassak meg eszegessek, ami azért lássuk be nemrossz. :)

Egyébként minden Starbucks Partner kap egy úgynevezett Coffee Passportot, amiben a különböző országok, különböző kávéi vannak feltűntetve. Ezeket mind végig kell kóstolnunk, aztán beleírni, hogy finom vagy nem finom... amgy mindegyik finom. Meg én mindig beleírom, az első képet ami beugrik, amikor először belenyalok. A mai KV például egy romantikus és szenvedélyes szeretkezés volt a kandalló előtt (bár lehet azért gondoltam erre, mert ma különösen hideg van...) :P

Ja, és a legjobb: a reggeli doboz kaja késett, úgyhogy rám parancsoltak, hogy dobjam ki, mert már úgy sem tudjuk eladni... dehát egy nagy doboz kajáról van szó, ami legalább 40-50 fontot megér! Szóval hazahoztam és most azt majszolgatom. Az élet csupa meglepetés. :)

Tron - A Számítógép Lázadása (1982)

Tegnap bekapcsoltam a TV-t, mert éppen vasaltam (my gay habit #1), s lám, a 2010-es Tron: Legacy ment éppen, ami szerintem remek folytatása lett a ’82-es elődjének. Nem is igazán értem a sok negatív kritikát a filmmel kapcsolatban, hiszen jóval összeszedettebb és kerekebb lett elődjénél. Na de akkor nézzük, mitől olyan különleges a Tron, hogy közel harminc év távlatából újra elővették a sztorit az álomgyárban;

A főhősünk, Kevin Flynn (Jeff Bridges), amolyan tipikus nyolcvanas évekbeli laza naplopó, akit Marty McFly-hoz tudnék leginkább hasonlítani. A fiatal programozó, állását vesztve, hacker-ként éli mindennapjait, azon fáradozva, hogy bejusson az egykori munkahelyének, az ENCOM-nak a rendszerébe, melyet a hírhedt Master Control Program felügyel, csakhogy a nagyhatalmú progi nem adja magát olyan könnyen, és száműzi hősünket ebbe a veszélyekkel teli virtuális valóságba. Flynn, a kibertérben összefut a titokzatos Tron-nal, akiről kiderül; arra tervezték, hogy megdöntse az elnyomó hatalmat. Kevin tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy a program teljesíteni tudja célját – hiszen más módot nem lát arra, hogy visszajuthasson a saját világába.

Egyszerre mulatságos és tanulságos mai, 3D látványorgiához szokott szemmel újra nézni a ’82-es Tron-t. Lehet, hogy a film nevetségesnek tűnik, de ez nem feltétlenül a mozi technikai oldalának tekinthető. John Mansbridge és Al Roelofs munkája bizony jó néhány évvel megelőzte a korát. Igaz, az akkori kezdetleges megoldások korlátozott lehetőségei érződnek rajta, de ettől függetlenül ez lett a Tron legerősebb pontja. Minden más alig közelíti meg egy középkategóriás sci-fi legalját – kezdve a borzasztó színészi alakításokkal (itt még Jeff Bridges sem tűnik valami nagy reménységnek), a tántorgó történetvezetésen át, a röhejes zenéig (és akkor még a ruhákról nem is beszéltem).

Ennek ellenére, a számítógépes játékok hajnalán született meg a Tron, amikor mindenki falta az újabbnál-újabb "gémeket" (Space Invaders 4ever!), amik talán nevetségesnek tűnhetnek a mai szemnek fapados külcsínjeikkel, ám vitathatatlanul megalapozták korunk játékpiacát. És ezért fontos megemlítenünk Steven Lisberger sci-fijét, hiszen nem szólt másról, mint minden akkori gyerek, vagy tinédzser álmáról: bekerülni és valódi szereplőjévé válni az akcióknak!

A Tron hibáit tehát könnyű lenne az adott korra fogni, ám valójában, már akkor sem számított egy erős műnek. A történet több helyen is megbicsaklik. Míg a film elején megismerjük Kevint, és megkedveljük, bejön a képbe Tron, aki fokozatosan kezdi kiszorítani hősünket, mígnem ő válik a mű központi figurájává – mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni ki is legyen a főszereplő.

Az effektek úttörő használata ellenére, a film nagyot hasalt a mozi pénztáraknál, ám hamarosan egyre bővülő rajongótáborra tett szert a computer geek-ek körében, míg végül magáénak mondhatta a jól megérdemelt elismerést. Érdekesség, hogy akkoriban az Akadémia nem volt hajlandó a legjobb különleges effektusok díjára jelölni a filmet, mert csalásnak tartották a számítógépes effektusok alkalmazását. Egy biztos, az adott technikai korlátok és a vérszegény kivitelezés miatt képtelen volt olyan kult-státuszt betölteni, mint amilyenre a Star Wars képes volt öt évvel azelőtt.

A Tron legnagyobb értéke viszont mindenképpen az, hogy ez volt az első olyan alkotás a mozgókép történetében, amely olyan fogalmaknak adott látható formát, mint a kibertér. A virtuális világ hajnalán ezek a látványelemek (neonfények fekete alapon) nem kis izgalmat okoztak a PC szerelmeseinek. Meg aztán azt se felejtsük el, hogy a mozi leginkább a gyerekek táborát kívánta elsősorban becélozni, és biztos vagyok benne, hogy nagy sikert is aratott legtöbbjüknél.

A Tron-ra annak idején is csak a vizuális hatás miatt ültek be, és ez a folytatással sem volt másképp, na nem mintha ezzel bármi baj lenne, kell ilyen is.

6/10

Hulk (2003)

Mivel idén nyáron világot látott a kasszarobbantó Bosszúállók mozi, ideje kiveséznem a zöld monstrum első mozifilmjét is. Ez a mondat persze így nem teljesen helytálló, hiszen készült már régebben is mozifilm Bruce Banner átalakulásáról, Bill Bixby és Lou Ferrigno főszereplésével, de az első animált Hulk 2003-ban született meg, Ang Lee vigyázó szemei alatt. Az pedig, hogy rá bízta a Universal a film elkészítését, kimondottan merésznek mondható, hiszen a taiwani születésű rendező, előtte csak a Tigris és Sárkány és az Értelem és Érzelem című mozik sikereit tudhatta magáénak. És hát lássuk be, ezek után különösen furcsa, hogy a stúdió oly könnyedén és gyorsan rábólintott, hogy pont Ang Lee vezényeljen le egy ilyesfajta, nyári effektorgiát. Na de lássuk, miért nem sikerült azt itt összehozni, ami öt évvel később már sokkal jobban működött.

A robosztus, zöld óriást gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Ha más nem, gyermekkorunk rajzfilmjeiből, esetleg a már említett Lou Ferrigno nevével fémjelzett "klasszikus" sorozatból sokan emlékezhetünk rá.

Egy félresikerült laborkísérlet következtében a génkutató Bruce Banner, amolyan Dr. Jekyll és Mr. Hyde módjára hatalmas óriássá képes változni. De sajnos az átalakulást ő maga nem képes kontrollálni. Ez csak akkor következik be, ha valaki vagy valami feldühíti.

A főszerepben Eric Bana remekel és különösen jól áll neki Banner figurája. A későbbi Edward Norton is rendben van persze, de attól még, hogy nagyobb színésznek tartom, valahogy Bana-nak jobban áll ez a szerep (Az Avengers-féle Mark Ruffalo megint csak nagyon jó). Ahogy Jennifer Conolly is jobban tetszett Betty Ross-ként, mint Liv Tyler. Összességében az egész szereplőgárdára rendben van, mind Josh Lucas, mind Nick Nolte jók a szerepükben. De lehetnek a színészek akármennyire jók, a film sajnos már nem képes kiaknázni a történet adta lehetőségeket.

Ahogy a rendező is nyilatkozta, ő nem egy újabb blockbustert forgat, sokkal inkább egy elvont történetet mesél el, ami éppenséggel rengeteg pénzbe kerül. Azt hiszem ez kellően körül is írja az egész művet. Bár az alkotók ügyesen megfogták a történet adta tragédiát és drámát, talán jobb lett volna, ha a „a kevesebb néha több” filozófiát állítják maguk elé, mert bizony ez esetben átestek a ló túloldalára. Hiszen éppen a film eltúlzott érzelmi töltete adja annak gyengeségét. Mindemellett gyakran leül és vontatottá válik.

Nem csoda hát az erős kritikai és közönség bukta, amit az első animált Hulk mozi elkönyvelt. Igaz, a költségvetést azért visszahozta, de a hatalmas bevételi zuhanásokat a producerek bukásnak könyvelték el (többek között ezért is váratott magára annyit a folytatás).

A CGI-t tekintve, Hulk mozgása még rendben is lenne, de minden olyan jelenetnél, ahol élőszereplők veszik körbe, látványosan "mű" a megvalósítás. Persze ezt nem igazán róhatjuk fel a film hibájaként, hiszen akkor, ezt, ennél jobban nem lehetett megoldani.

Úgy gondolom Ang Lee és a Universal elkönyvelték a sikert már a tervezés szakaszában, így nem fordítottak elég időt a Marvel egyik – szó szerint – legnagyobb figurájára. Később ezt a hibát korrigálták, és 2008-ban már egy jóval letisztultabb és közönségbarátabb Hulkot varázsoltak a mozikba.

4,5/10

Captain America: The First Avenger - Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)

A Bosszúállók mozi előhuszáraként is tekinthető Amerika Kapitány: Az első bosszúálló egy teljesen kiszámítható és sablonos, ám ugyanakkor abszolút fogyasztható és szerethető mozi az amerikai hazafi felemelkedéséről.

A nem is oly rég mozikba robbanó Bosszúállók film hőseinek nagyjával már megismerkedhettünk a vásznon is. Hulk, Vasember, Fekete Özvegy, Thor és Hawkeye után megérkezett Amerika Kapitány is, így végre teljes lehetett Nick Fury csapatának a létszáma. Ugyan a felsorolt szuperhősök közül Fekete Özvegy és Hawkeye saját filmje még várat magára, aggodalomra nincs okunk az eddigi műveket elnézve. Bár az abszolút kedvencek Thor, és a Vasember első része voltak, mindegyik Marvel eposz egy teljesen korrekt popcorn-mozi, (kivéve talán az első Hulk múvít). A kérdés csak az, hogy Amerika Kapitány kalandja is megállja-e a helyét a többi igazságosztó mellet?

Az amerikai lobogót magán viselő hős egy egészen más kor szülötte, hiszen közel 20 évvel megelőzte társait. Egy olyan korszak gyermeke, amikor még nem volt divatos a karaktereket árnyaltabban ábrázolni. Figurái fekete-fehérek és egydimenziósak voltak, bármiféle lelki vívódás vagy családi probléma nélkül. Később persze őt is elérte a hullám, ami megannyi korai képregényt, és egy sötétebb irányba indult el az egész franchise. De a film készítőinek azt is figyelembe kellett venniük, hogy most egy eredettörténetről beszélünk, így a kezdeti művekhez hűen egy sokkal naivabb és letisztultabb képet kapunk, mint amit az eddigi képregényadaptációktól megszokhattunk.

Nem lehetett könnyű dolga Joe Johnston rendezőnek, a több mint hetven éves, hazájában hatalmas népszerűségnek örvendő Amerika Kapitány vászonra adaptálásával. Hiszen a II. világháború idején működőképes giccses patriotizmus ma már inkább nevetséges, mintsem hiteles. Ám az alkotóknak sikerült egy szerethető arculatot kreálniuk Steve Rogers figurájához.

Ügyesen megoldották a fantasztikum és háborús éra összevonását, a jól bevált okkultista nácik bevonásával (gondoljunk csak Indiana Jones-ra, vagy a Hellboy első részére). Amerika Kapitány ruházatát megint csak okos húzás volt egy katonai PR-kampány köré emelni, ami elfeledteti velünk mennyire giccses és röhejes is az egész. Igaz, a Bosszúállókban nem teljesen ugyanebben a ruciban feszít.

De mivel egy eredettörténetről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy kellő idő jusson az átalakulás bemutatására is. Erre abszolút nem lehet panaszunk, hiszen a film bő egyharmadában nem is igen találkozhatunk akcióval. Chris Evans pedig rengeteg kellemes percet okoz a nézőknek az apró és vékony termetével, amit egyébként kifogástalanul kiviteleztek az alkotók. Az alakítása persze már hagy némi kívánni valót maga után, de igazából a szerep sem követel meg tőle többet annál, mint amit hoz.

A többiekre sincs panasz, Tommy Lee Jones, Stanley Tucci és Hayley Atwell is jól játszanak. Akit viszont még kiemelnék, az a főgenyát alakító Hugo Weaving, aki egy ennyire semmitmondó karakterhez is, mint Red Skull, képes volt hozzáadni annyi pluszt, hogy elviselhetővé váljon a figura.

A CGI és a díszletek, ahogy az eddigi Marvel moziknál is megszokhattuk, most is kifogástalanok.

Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló egy enyhén nosztalgikus, kicsit B-ízű, klasszikus értelemben vett szuperhős film, ami egy mozijegy erejéig tökéletesen szórakoztató tud lenni. Így a fentebb feltett kérdésemre válaszolva: Igen, van helye a filmnek a Marvel mozgóképre vitt univerzumában.

A végefőcímet pedig, mint az összes eddigi Marvel műnél, úgy ezúttal is érdemes megvárni!

7/10

Daily News #3 - Azok a bizonyos szép napszemüvegek...

Ma két embert is láttam napszemüvegben. Az egyik egy fiú volt, a másik pedig egy lány. Mondanom sem kell, nagyon jól állt mindkettejüknek, mert pont olyanok voltak, amik nekem nagyon bejönnek... mármint a napszemcsik.

Aztán elkezdett körvonalazódni bennem egy kérdés: Miért van rajtuk olyankor, amikor nem is süt a Nap? Hát valószínűleg azért, mert azt hiszik jól néznek ki benne! És valóban jól is néztek ki benne! Szóval kitaláltam, hogy én is veszek egyet... de aztán rájöttem, hogy minek, itt Londonban úgysem süt a Nap... :P

The Magnificent Seven - A Hét Mesterlövész (1960)

Hollywoodban japán mintára westernt forgattak 1960-ban. A Hét Szamuráj újragondolásaként született meg minden idők egyik legjobb westernje, a Hét Mesterlövész. Igaz, szerintem a japán eredetiéhez nem ér fel, ám John Sturgesnek mégis sikerült a mozit úgy átformálnia vadnyugati környezetbe, hogy az eredeti történet mit sem veszített értékéből, hisz ne feledjük, még maga Akira Kurosawa is elismerte a filmet. Ha nem is a legfontosabb és legjelentősebb darab a műfajon belül, messze az egyik legszórakoztatóbb.

A történetvezetés nagyvonalakban az eredetiét, a Hét Szamurájét követi; Évről évre visszajár fosztogatni egy mexikói faluba Calvera és bandája, a lakóknak mindig csak épp annyi ételt hagyva, hogy éhen ne haljanak. A falu férfijai megelégelik az állandó kizsákmányolást, ám fegyverek híján, megmaradt értékeiket összedobva zsoldosokat bérelnek fel, szülőföldjük megvédésére. Igaz, a fizetség inkább csak jelképes, hét bátor mesterlövészt mégiscsak sikerül összeverbuválniuk. A több mint harminc lovas rabló ellen, a falubeliekkel kiegészülve veszi fel a harcot a hét cowboy.

Yul Brynner szeretett dicsekedni azzal, hogy a film megfilmesítése, csak miatta jöhetett létre, ám ez nem teljesen igaz. Lou Morheim producer segítségével, megvásárolták a hét szamuráj újrafilmesítésének jogait, ám a sztori első verziója túlságosan ragaszkodott Kurosawa szamurájainak történetéhez, így William Roberts forgatókönyvíróval átíratták a művet, mígnem az elnyerte végső formáját. Az aktorokat még a közelgő színészsztrájk előtt begyűjtötték. Az egyetlen gondot Steve McQueen jelentette, akit szerződés kötött egy TV sorozathoz, ám ő egy szándékos autóbalesetnek köszönhetően kiíratta magát orvosával, a Hét Mesterlövészt pedig betegszabadsága idején forgatta le. Innentől kezdve pedig az ő és Yul Brynner közötti konfliktus (az akkoriban feltörekvő McQueen mindig valami meg nem beszélt dolog csinált a háttérben ellopva a jelenetet Brynnertől) sem gátolhatta meg, hogy a film elkészülhessen.

A másik akadály, ami a mozi készítésekor felmerült, az a mexikói kormány volt, mivel megelégelték, hogy népüket, minden hasonló alkotásban koszos parasztokként ábrázolták. Ezért van, hogy a filmben a harc végeztével is patyolat tiszta ruhában láthatjuk őket.

A Hét Mesterlövész az egyik utolsó darabja a klasszikus, régi vágású westerneknek, ugyanakkor az új idők spagetti westernjének a jelei is megmutatkoznak rajta. A magány effajta ábrázolását azelőtt nem láthattuk a zsáner egyik darabjában sem. A dialógusok meglehet sablonosnak hatnak ma, ám akkoriban még egyáltalán nem számítottak annak. Amúgy meg szerintem, egy western hasonló stílust és nyelvezetet is igényel.

Ugyan bemutatásakor megbukott Amerikában, a nézők Európa szerte imádták. Azóta a második legtöbbet játszott filmé nőtte ki magát az amerikai TV csatornákon, ahogy hazánkban is előszeretettel adják a kereskedelmi csatornák, aminek mi nagyon örülünk, főleg, hogy ebben az esetben a magyar szinkron is kivételesen jól sikerült.

A legtöbb amerikai remake színvonala sajnos gyengébb eredetijénél. Az eset itt is hasonló, hisz a mozi nem tudta megőrizni Kurosawa filmjének az atmoszféráját, ám sok tekintetben mégis jobban teljesített. Az amerikai változat sokkal inkább megy rá a szórakoztatásra, japán elődjével szemben.

A mozi nem ér fel sok műfajbeli klasszikus (C’era una volta il West) nagyságához, ám ha valaki egy laza és könnyed westernre vágyik, a Hét Mesterlövész a legjobb választás.

8/10

Shichinin no Samurai - A Hét Szamuráj (1954)

Akira Kurosawa, Ázsia máig talán legnagyobb direktora, filmjével tovább erősítette hírnevét, melyet már A Vihar Kapujában című zseniális művével kivívott. A japán műremek nemcsak hazájában lett hatalmas siker, hanem Amerikában is. Nem csoda hát, hogy hat évvel később az álomgyár le is csapott a történetre, hogy egy új, western köntösbe (A Hét Mesterlövész) öltöztethesse fel ezt a kitűnő mozit.

Kurosawa mesterműve 50 év távlatában és elámítja nézőit. A remek történetvezetés, az izgalmas cselekmény, de még a porosodó hangulata is segít, hogy felejthetetlenné váljon a Hét Szamuráj.

A film a XVI. Századi japánba kalauzolja el a nézőket, ahol egy falu lakói hét kóbor szamuráj segítségét kérik, az őket fenyegető veszéllyel (portyázó tolvaj bandák, katonák) szemben. Egy jelképes fizetség fejében a szamurájok életüket kockáztatva szállnak szembe a falut fenyegető ellenséggel. Eleinte inkább önmagukért küzdenek a bátor harcosok, ám fokozatosan, egyre határozottabban állnak a parasztok mellé, mígnem életüket is kockára téve védelmezik meg a falut a betolakodóktól.

A zseniális ázsiai rendező tökéletesen megfelelt a nyugati nézők igényeinek, igaz, a direktor nagy rajongója volt John Ford munkáinak, így kijelenthetjük, hogy a Hét Szamuráj részben, vadnyugati mozik ihlette alkotás. Bár a direktor felhasználja a western egyes elemeit, a hatás, amit elért, egészen újszerű. Itt fordul elő először, hogy a hősök erkölcsileg nem állnak mindenek felett, sőt, önző indítékok vezérlik tetteiket. Az, hogy a harcban a jók oldalán állnak inkább tudható be a véletlennek. Később ez az elem a western műfaj elengedhetetlen elemévé válik, gondoljunk csak az olyan későbbi klasszikusokra, mint a Django, a Volt egyszer egy Vadnyugat, vagy a Dollár trilógia, aminek mellesleg az eredetije szintén a „Kurosawa műhelyből” került ki.

A szamurájok karakterét és személyiségét részletesen kidolgozott jellemrajzon keresztül ismerhetjük meg, és nyomon követhetjük lelki átalakulásukat. Majd három órán keresztül izgulhatunk értük egy fenomenális kalandfilmben, mely úgy varázsol el minket az egykori hősök egzotikus világába, hogy alig bírunk a mozi végén felocsúdni a látottakból. Bár elismerem, néhol túljátszottnak érezhetjük az aktorok játékát, ám ez inkább a keleti filmgyártás stílusának tudható be, hiszen a színészek pazar alakításokkal teszik teljessé az amúgy is kifogástalan filmet.

Sajnos azonban az IMDb-n szembesültem a ténnyel, miszerint érkezik a legújabb remake. Igazából nem értem a dolgot. Valóban szükség van arra, hogy egy máig hibátlan alkotást a mai technika lehetőségeit kihasználva újraforgassunk? Mert szerintem nincs.

9/10

10 Drogfilm, amit látni kell!

Bár egyesek szerint a drogfilmek műfaja ténylegesen nem létezik, inkább csak olyan művekről beszélhetünk, amik a témával foglalkoznak. Így vagy úgy, de rengeteg remek alkotás született a tudatmódosító szerek okozta mámorról, melyek közül bátorkodtam összeszedni a 10 egyéni kedvencemet:

1. Requiem for a Dream - Requiem egy álomért (2000)

Mind közül, nálam  - és még sokaknál - Darren Aronofsky mesterműve az, ami kiérdemelte az abszolút első helyet. Drogprevenciós előadásokon is leadhatnának néha, mert bizony rettentően hitelesen és megrázóan mesél a mennyországról, a purgatóriumról és a pokolról a drogok útján keresztül. (Ellen Burstyn alakítása pedig feledhetetlen!)

Harry (Jared Leto) egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy újra és újra eladja anyja tévéjét, aki nem bír meglenni nélküle. A "befolyt összeg" persze mind elmegy heroinra. Harry anyja, Sara (Ellen Burstyn) arról álmodik, hogy egy napon részt vehet kedvenc show műsorában, ám hogy ezt elérhesse úgy érzi le kell fogynia, ezért egy különösen erős szert kezd el fogyasztani. És akkor még ott van Harry barátnője, Marion (Jennifer Connelly), aki bármire képes, hogy hozzájusson a " napi betevőjéhez"...

10/10

2. A Scanner Darkly - Kamera által homályosan (2006)

Egy különleges animációs eljárással összedobott cyberpunk mozi a bomlás kék virágáról, Philip K. Dick műve alapján, akinek egyébként épp most olvasom a novellás kötetét, és mondanom sem kell, szinte minden darabja remek. Na de nézzük, mit adhat nekünk, maga a film;

A nem is olyan távoli jövőben az Egyesült Államok polgárainak túlnyomó része rendszeres kábítószer-fogyasztó. A ellenőrzést persze beépített titkos ügynökök és hatékony megfigyelési módszerek segítségével próbálják fenntartani. Fred-et, (Keanu Reeves) a nyomozót megbízzák, hogy figyelje meg Bob Arctor dílert, ugyanis a drog amit terjeszt különösen életveszélyes, hiszen mellékhatásaként a szer használójának személyiségét két, egymással ellentétes félre szakítja. Fred rájön, hogy Arctor valójában az ő alteregója...

10/10

3. Traffic (2000)

Bár nem vagyok oda Steven Soderbergh stílusáért, de ezen filmje minden tekintetben zseniális. Egyedülálló módon mutatja be, hogy mekkora a kábítószer hatalma. Ami egyeseknek élvezet, vagy létszükséglet, az másoknak üzlet, vagy éppen maga a bűn.

A film négy különböző szálat indít el, melyeknek mindegyikében valamilyen módon a kábítószer játsza a főszerepet. 
Javier (Benicio Del Toro) és Manolo (Jacob Vargas) mexikói rendőrök, akik egy nap kénytelenek szembesülni a korrupció szülte kilátástalan helyzetükkel. 
Robert (Michael Douglas), aki magától az elnöktől kapja a megbízást, hogy álljon Amerika drog ellenes harcának az élére, hiába tesz meg mindent a munkája érdekében, otthon kénytelen szembesülni önmaga tehetetlenségével és lánya egyre jobban elhatalmasodó kábítószer függésével.
Két DEA ügynök a hírhedt Obregon drogmaffia leleplezésén fáradoznak, Carlos Ayala ellen. Az addig mit sem sejtő feleség (Catherine Zeta-Jones) hirtelen egy nehéz döntés elé kényszerül...

10/10

4. Naked Lunch - Meztelen Ebéd (1991)

Az egyik legegyedibb, legszürreálisabb és legelmebetegebb trip, amit valaha vászonra vittek az álomgyárban. David Cronenberg ezúttal is könnyedén eléri, hogy a szorongás körülvegye és beszippantsa a mit sem sejtő nézőt.

A William S. Burroughs híres regénye alapján megálmodott, horror elemekben bővelkedő remekmű nem csak magából a regényből, hanem magának az írónak az életéből is rengeteg fejezetet ragad ki. 1953-at írunk. Egy New Yorkban tengődő sikertelen író (Peter Weller), végső kétségbeesésében pornográf regényekkel próbál pénzhez jutni, miközben másodállásban rovarirtóként dolgozik. A férfi eszelős és különösen addiktív jellemű felesége hamarosan a férje által használt rovarirtószer rabja lesz...

9/10

5. The Lost Weekend - Férfiszenvedély (1945)

A legtöbben ugyan nem sorolnák a "drogfilmek" közé Billy Wilder 1945-ös klasszikusát, de nem feledkezzünk meg róla, hogy bár attól még, hogy legális, az alkohol az egyik legpusztítóbb létező drog napjainkban. Ezen alkotás pedig a legelső olyan film, ami teljesen őszintén, megdöbbentően és hitelesen mutatja be az alkoholizmust, mint betegséget. Persze az alkoholgyártók nem repestek az örömtől Don Birnam leépülését illetően, ám mi annál inkább, hiszen a Férfiszenvedély egy hallhatatlan remekmű.

A már-már forradalmian realista dráma egy New Yorki író, Don Birnam (Ray Milland) egy napját mutatja be. Az egykor tehetséges, ifjú titánként emlegetett írót már semmi és senki nem érdekli, csak a szesz. Utolsó lehetősége és mentsvára, ha megírja életének történetét, és annak kapcsolatát az alkohollal. A kérdés csak az, hogy képes lesz-e minden erejét összeszedni és "kiírni magából" alkoholizmusát, vagy öngyilkosságba taszítja az ital...

8/10

6. Enter the Void - Hirtelen az üresség (2009)

Bár sokaknak nem nyerte el a tetszését Gaspar Noé ezen alkotása, ahol az igazi szerepet valójában nem is a szer kapja, de az innovatív képi világ és a merész történetvezetés engem teljesen magával ragadott. Kevés filmben tudták számomra átadni ennyire erősen egy szer hatását...

Miután a kábítószer terjesztő és egyben használó kamaszfiút meggyilkolják, visszatér, hogy figyelemmel kísérje nővérének életét. 

8/10

7. Spun - A por (2002)

Az amfetamin-származékok eddigi legstílusosabban ábrázolt filmje a Por, amit a kattogás és a pörgés legalább annyira átjár, mint magukat a szer használóit.

Ross (Jason Schwartzman), a droggyáros Szakács (Mickey Rourke) sofőrjének áll, hátha így könnyebben hozzá juthat némi szerhez. Ezalatt a legkülönfélébb karakterekkel ismerkedhetünk meg; Spider Mike (John Leguizamo) a paranoiás dealer és annak barátnője Cookie (Mena Suvari) élnek nem éppen mindennapinak mondható életet. Ott van még továbbá Nikki (Brittany Murphy) a Szakács szeretetéhes barátnője, akinek mindene a pincsije, Frisbee (Petrick Fugit) az anyjával együtt élő drogos geek, és még sok más igen szokatlan arc...

8/10

8. Fear and Loathing in Las Vegas - Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

LSD, fű, éter, meszkalin és nagy mennyiségű alkohol száguld keresztül Amerikán. Vérbeli drogos-trip egy elborult írótól, rendezőtől és színész(ek)től.

1971, USA. Nixon elnökségének és a hippi korszaknak a kora. Raoul Duke (Johnny Depp), a sportriporter, megbízást kap egy motorverseny tudósítására, melyet a nevadai sivatagban rendeznek meg. Barátjával az ügyvéd Dr. Gonzóval (Benicio Del Toro), útnak indulnak, ám céljuk a sivatag helyett, Las Vegas lesz. A két férfi a kábítószerek és az alkohol összes létező fajtájával felszerelkezve nekivágnak a nagy kalandnak, hogy megtalálják az amerikai álmot.

8/10

9. Blow - Betépve (2001)

Egy nagyon korrektül levezényelt életrajzi film George Jung-ról, aki lehetővé tette a kolumbiai drogbárók számára, hogy betörjenek a világ kokain piacára.

George Jung (Johhny Depp) hatalmas lehetőséget lát a kokainban, és sikerül elsőként importálnia az Államokba, méghozzá meglehetősen nagy mennyiségben. Hamarosan a USA egyik legvagyonosabb embereként éli az amerikai álmot, de egy dolog még mindig hiányzik az életéből; a csodaszép Mirtha (Penelope Cruz)...

7/10

10. Trainspotting (1996)

Mindig is úgy gondoltam, hogy Danny Boyle ezen műve kissé túl van értékelve, ám ettől függetlenül a műfaj egy nagy kult-darabja, mely néhány skót srác züllött figuráján keresztül mutatja be, hogy a heroin-szerelvényre nem lehet retúrjegyet váltani.

Mark Renton (Ewan McGregor) és cimborái egytől egyig mind tévelygő narkósok, akik sehogy sem képesek beilleszkedni a társadalomba. Mondjuk nem is igazán szeretnének. Ez a céltalan sodródás rakja le önpusztító életmódjuk alapjait, mely aztán, ahogy lenni szokott a drogok világába "menekíti" hőseinket. Mark kap még egy lehetőséget az élettől, de a lejtő végén már nehéz visszafordulni...

6,5/10

Daily News #2 - No More Alcohol!

Adam és Andrea (jóarc munkatársak) néhány napja kitalálták, hogy menjünk el Pub-olni Duliwich Village-be (egyébként itt lakik többek között Jason Statham is, aki minden filmjében megmutatja, hogy ki a legény a gáton!). A gond csak az volt, hogy az egyetlen nap, ami mindenkinek megfelelt, az tegnap volt, én meg ma 6:30-ra mentem (volna) dolgozni. De oké, mondom legyen, majd max előbb eljövök. Hát éjfélre kb. haza is értem, csakhát kissé részegen... Összehánytam az egész lakást, úgyhogy ma takaríthattam egész délután. :(

Arról nem is beszélve, hogy elaludtam, és 2 óra késéssel vágódtam be a Starbucks-ba, ahol aztán mindenki azon röhögött, hogy mennyire kóma vagyok, és hogy percekig tart megcsinálnom egy szimpla Cappuccinot... Rám is parancsoltak, hogy menjek be a boltba mielőtt munkához látok, vegyek kólát meg egy szenyót, mert így nem fogom túlélni a napot. Nehezen ugyan, de sikerült két falatot leküzdenem a torkomon, plusz ittam hozzá egy pohár kólát, ami aztán abban a pillanatban vissza is jött. Ekkor zavartak haza. Szégyelltem is a pofám, úgyhogy vettem mindenkinek egy csokit, a főnöknek meg bekamuztuk, hogy ételmérgezésem volt, és azért vagyok rosszul... :D

Nem is értem, miért jó ez? 

1. Lényegében kiesett egy napom.

2. Takaríthattam a szutykomat magam után.

3. Drága az alkohol.

4. Kihagytam egy munkanapot.

5. És még rosszul is voltam egész álló nap...

Szóval tényleg nem értem miért jó az alkohol! Még az íze is rossz! Azt hiszem maradok az üdítőzésnél... csak akkor meg mindenki beugat, hogy "mé' nem iszó?!" - igaz, Kustos András? :P Na de egy szó, mint száz: Soha többé nem iszom! :D