Már öt éve töretlen sikerrel vándorol városról városra a Bristolból induló zombie survival game, a 2.8 Hours Later. Szerencsére pont Halloween időszakában ért el Londonba a dolog, így kapva az alkalmon, mi is leteszteltük mennyire tudnánk helytállni egy esetleges zombiapokalipszis idején. Ugyan olvastam néhány review-t a dologról, ám alapvetően fogalmunk sem volt, hogy mi fog ránk várni az elkövetkezendő néhány órában, így elvárások nélkül kezdhettünk neki a játéknak.
Már eleve odatalálni is kihívás volt (jobban eldugni a kiindulópontot nem is lehetett volna), de szerencsére éppen időben érkeztünk. Meglepően sokan voltak egyébként, nem hittük volna, hogy ennyien lesznek. A többszáz(!!) játékost néhány fős csapatokra osztották, és 10 perces turnusokban eresztették át a karantén zónán. Mi egy remek, hétfős csoportba kerültünk, ahol már az elején felosztottuk egymás között a szerepeket (Réka lett a medic). Az egyik srác még kamerát is hozott magával, ami dokumentarista horror jelleggel követte végig a kalandjainkat.
A sztori a 28 Nappal Később világában kapott helyett, bár az nem volt teljesen világos, hogy mennyi idő telt a járvány kirobbanását követően (2.8 óra?). Viszont London egy részét már elkerítették, ez volt a "Safe Zone", ami ugyan nem volt teljesen "safe", ugyanis kószáltak zombik itt is dögivel. Furcsállottuk is az elnevezést, ám miután kikerültünk az elkerített zónán kívülre, minden világossá vált, ugyanis kint hemzsegtek a fertőzöttek, folyamatosan mozgásban kellett lenni, ha túl akartad élni. Egy kőkemény kardionak is belehetett tudni az ott töltött időt.
A játék történetének konkrét menete volt, ahol túlélőkkel, törvényenkívüliekkel, vagy éppen a kormány embereivel futottunk össze. A színészek jól hozták a karaktereiket, hitelesek voltak, különösen az erőszakos rendőr, aki miatt ketten el is szakadtak a csapatunktól (a végén már csak négyen maradtunk). Általában mindenkitől különböző feladatokat kaptunk, amik teljesítéséhez sokszor zombik egész hordáján kellett átverekednünk magunkat, a cél természetesen a túlélés volt. Részletesebben nem szeretnék belemenni a különböző állomásokba, mert nem szeretném elrontani az élményt azoknak, akik esetleg befizetnének rá a jövőben.
Az egyik legjobb dolog az egészben a hatalmas, szabadon bebarangolható terep, hiszen London utcáin és épületeiben zajlott az egész. A mi csoportunk elég feszes tempót diktált, de így is több mint két órába (és nagyjából 5-6 kilométerbe) telt mire végigértünk.
Zombival alapvetően 3 fajtával találkoztunk; Walkers, Runners (belőlük volt a legtöbb) és Screamers. Ezutóbbinak egyébként hátborzongató hangja volt, sokáig csak egy helyben toporogtunk, mert nem mertünk a közelébe menni. A csapatunkból gyakorlatilag mindenki fertőzött lett, egy csajszi kivételével. Én kaptam meg a kórt elsőként, de természetesen titkoltam a játék végéig... :D
Szóval jól éreztük magunkat, érdemes egyszer egy ilyesfajta túlélő kalandban részt venni. Furcsamód az adrenalinlöket is megvan, sokszor annyira belefeledkezik az ember a játékba, hogy elfelejti, hogy nem az élete a tét.
