10 album, amit hallani kell!

Már terveztem egy ideje, hogy összegyűjtöm egy csokorba azt a 10 albumot, amik talán a legmeghatározóbb szerepet töltötték be az életemben. És itt most nem feltétlenül az örök kedvenceimre gondolok – bár nyilván akad olyan is közöttük -, hiszen több lemezt is inkább a nosztalgia szépít meg. Sokkal inkább azt a tíz korongot mutatom be, amelyek különösen nagy szerepet töltöttek be zenei ízlésem (és valamennyire a személyiségem) formálódásában;

1. KoRn - Issues (1999)

A bakersfieldi ötös, kétségtelenül a modern metal egyik legmegosztóbb és egyik legmeghatározóbb zenei formációja mind a mai napig. Való igaz, Head távozása óta, már én sem rajongok értük úgy, mint azelőtt. De az első 6 kiadványukat máig nagyon szívesen hallgatom. Nehéz közülük egyet kiemelni, hiszen mindegyiket másért szeretem, de az Issues mindenképpen privilégiumokat élvez a többiekkel szemben, ha másért nem, már csak azért is, mert ezzel az albummal ismertem meg a zenekart.

Az 1999-ben megjelent anyag a zenekar második legsikeresebb kiadványa az ezt megelőző Follow The Leader-t követően. Leginkább a röfögő basszus, a súlyos szólamok és a tört dobtémák jellemzik. Az olyan dalok, mint a Falling Away From Me, Make Me Bad, vagy a No Way feledhetetlenné teszik minden percét, amiben még az számok közti átkötések is a helyükön vannak a kiválóan egymásra illeszkedő dalok között. Egy remekül „megkomponált” gyöngyszem.

10/10

2. Deftones - White Pony (2000)

A Deftones megint bebizonyította, hogy hiába az évekkel ezelőtti tragédia, Koi No Yokan névre keresztelt albumukkal talán a 2012-es év legjobb anyagát hozták tető alá. Nem véletlen hát, hogy pont a Tempest végzett nálam az első helyen a 2012-es év legjobb dalai között.
És akkor nézzük a zenekar harmadik stúdiólemezét, mellyel örökre beírták magukat a zenetörténelembe. Az akkori új tagnak, Frank Delgado-nak hála a White Pony merte elsőként az beemelni a triphop, illetve new wave elemeket az akkor éppen virágkorát élő nu metal műfajába. Az album persze nem csak az ezredforduló, hanem mindenidők egyik legjobb lemeze is nálam, ami bármilyen hangulatban képes magával rántani, mindig valami újat, valami pluszt csempészve a már jól ismert dallamokba. 

10/10

3. Marilyn Manson - Holy Wood (In The Shadow Of The Valley Of Death) (1999)

Nehéz eldönteni, hogy nem csak a nosztalgia teszi-e széppé ezt az albumot számomra, hiszen ma már nem igazán hallgatok Manson-t, de tény, hogy általános iskolás és gimis éveimben sok helyre elkísért ez az album.

Az „Antikrisztus trilógia” záró, illetve kezdő darabja (hiszen a történet fordítva halad – Holy Wood, Mechanical Animals, Antichrist Superstar) volna ez a koncept album, mely Adam történetét meséli el. Sok mindent üzen ez a 19 szám, de leginkább a bánat és a reménytelenség járja át őket. Persze érthető, miért ez sikerült messze a legsötétebb és legdepisebb Manson anyagra, hiszen az ezredfordulón kapta fel leginkább a média a zenekart, amiben erősen közrejátszott a Columbine-féle negatív kampány is.

Bár a közvélemény a Holy Wood-ot tartja a banda egyik leggyengébb albumának, ezzel én nem tudok egyetérteni. Az emberbe fészkelődő hihetetlen atmoszféra, és az olyan szerzemények, mint a The Nobodies, Love Song, Burning Flag, vagy az A Place In The Dirt feledhetetlenné teszik számomra ezt a korongot, kiemelve a többi Marylin Manson produktum közül.

8/10

4. Limp Bizkit - Chocolate Starfish and The Hot Dog Flavored Water (2000)

A Limp Bizkit harmadik és egyben legsikeresebb anyaga egy amolyan igazi „fuck off!” album. Úgy gondolom a zenekarnak mindig is az ilyen laza, szarjunk a világra típusú szerzemények álltak legjobban. Elég csak a Hot Dog című nótára gondolnunk, melyben a fuck szócska 48-szor hangzik el, és mára a zenekar egyik legnagyobb koncert himnuszává nőtte ki magát, anélkül, hogy klipesítették volna. A Chocolate Starfish and The Hot Dog Flavored Water legnagyobb erőssége, hogy hemzseg az ilyen nótáktól, az erőtől és az energiától, így emelkedve a kor Nu Metal anyagjai fölé.

9/10

5. Linkin Park - Hybrid Theory (2000)

A generációm albuma. – mondhatnám. És talán nem is járnék messze a valóságtól. Az én korosztályomnak ez az album kikerülhetetlen, nem hinném, hogy lenne, aki fejcsóválva kérdezné, hogy „mi az a Hybrid Theory?”

A banda debütanyaga egyébként remekül sikerült. Persze az itt felsorolt albumoknál nehéz eldöntenem, hogy a nosztalgia érzése nélkül is ugyanannyira jók-e, de az kétségtelen, hogy a Los Angeles-i hatos remekül eltalálta az arányokat, a rádióbarát zene és az underground, valamint a rap és a metal között. Megérdemelten vívta ki a kult-státuszt a lemez és vált a zenetörténelem részéve, hiszen rengeteg embert terelt úgymond a keményebb muzsikák útjára, és nőt fel egy generáció mellette.

Objektívan nézve az album rövid, de velős. Színes és pörgős. Plusz csordultig van fülbemászó, slágeres dallamokkal, amiket aztán lazán dúdolgathatunk a zuhany alatt... :D

8,5/10

6. Slipknot - Slipknot (1999)

Az ezredforduló derekán köztudatba robbanó Slipknot, első lemezével egy oly friss, oly eredeti és oly energikus albumot tett le az asztalra, amely az egész addigi modern metál arculat mellett, az olyan nagy öregeknek is új irányt adott, mint például a Slayer.
Az egyedi felállás mellett (3 ütős) a dalok szerkezete és hangzása is újat tudott mutatni az olyan remek nótákkal, mint a Spit It Out, Eyeless, Me Inside, vagy éppen a Wait and Bleed. Ez utóbbi dal esetében például, emlékszem beszippantott úgymond az örvény, és újra meg újra meg kellett hallgatnom, annyira jól eltalált darab lett (mai napig a zenekar egyik legütősebb slágere), pedig akkor még kazettán hallgattam, szóval folyamatosan vissza kellett tekernem... :D
Corey Taylor énektémái és váltásai zseniálisak, bár úgy gondolom ezt a két albummal későbbi Subliminal Verses-ben fejlesztette tökélyre. És bár nem az első anyaguk a kedvencem tőlük, kétségtelenül a korszak egyik legjobbika.

8,5/10

7. A Perfect Circle - Thirtheenth Step (2003)
Mikor ráleltem A Perfect Circle második anyagára, csak annyit tudtam, hogy a Tool-ból már nagy kedvencé vált Maynard James Keenan tölti be az énekes posztot, és a Marilyn Manson egykori bőgőse, Twiggy Ramirez pengeti a négyhúrost. Szóval az elvárásaim nagyok voltak, de amit ez a mestermű nyújtott, az minden várakozást felülmúlt. A korong minden dala elvarázsolja a hallgatót, Maynard oly módon képes bánni a hangjával, ahogy nagyon kevesen. Minden dal erősen basszus és dob központú, a gitár ezúttal inkább egyfajta kísérő hangszerként van jelen, legalábbis az előző anyagukhoz viszonyítva kétségtelenül. Még a szirupos és kissé nosztalgikus hangulatú The Nurse Who Loved Me is tökéletesen illeszkedik a dalok közé, egy tökéletes kört alkotva az album 12 dalával. 
A Thirteenth Step és köztem első hallásra örök szerelem szövődött, nem csoda hát, hogy máig előveszem újra és újra. Kevés ennyire kiváló albumot ismerek (talán ha ötöt...), amit egyszerűen képtelen vagyok megunni. Hibátlan minden perce.

10/10

8. Incubus - Make Yourself (1999)
Az Incubus, harmadik nagylemezén egy teljesen új irányt vett, mely mind a lemezeladásokat, mind a kritikai visszhangot tekintve elnyerte a nagyérdemű elismerését. Az olyan dalok, mint a Drive, Privilege, The Warmth, vagy a Pardon Me rövid időn belül hatalmas slágerekké váltak, amiknek nagyságához azóta sem tudott felnőni a zenekar (bár a legutóbbi albumuktól, az If Not Now, When?-től eltekintve mindegyik korongjukat jónak tartom).
Mikor először hallottam a Make Yourself számait, jó ideig nem tudtam leakadni róla, melyek azóta sem veszítettek igazán értékükből. A Miss You pedig kétségtelenül mindenidők egyik legszebb dala.

8,5/10

9. Muse - Absolution (2003)
Ma már biztosan nem kell senkinek bemutatni a zenekart, de mikor én megvettem magamnak az akkor még friss Absolution-t (a New Born miatt, amiről aztán kiderült, hogy nem is ezen az albumon van) közel sem volt ennyire nagy név a Muse. Persze a korong tökéletes felépítése azonnal megfogott, és mai napig jól esik olykor-olykor elővennem ezt a megunhatatlan albumot.
A tökéletesen indító Apocalypse Please-zel Matthew Bellamy-ék rögtön megteremtik a világvége hangulatot, ami aztán egészen az utolsó dalig megmarad. Egyszerre felemelő és földbedöngölő az Absolution, ami - bár első hallásra is teljesen magával ragadó - többszöri nekifutásra ér be igazán. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, műfaján belül talán messze az egyik legjobb albumot rakta le a Muse 2003-ban. 

10/10

10. Tool - Lateralus (2001)
Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit a Tool muzsikája képvisel. A progresszív metal műfajának legkiemelkedőbb albuma számomra mindig is a Lateralus lesz (egyedül a többi Tool anyag mérhető annak nagyságához). Ezt a korongot mindenkinek hallania kellene egyszer!
Egyszerre elképesztő és felfoghatatlan, hogyan képes a Maynard James Keenan vezette négyes ennyire odafigyelni minden apró részletére a zenének (ami ezesetben talán már több mint zene). Nagyon jó példa erre például a címadó dal, ahol az első néhány percben Maynard énektémáinak szótagszámai mind a Fibonacci-számsorozat tagjai. 
Ajánlom mindenki figyelmébe az anyaghoz készült videók lecsekkolását is, mert tökéletesen fedik a dalokat, egyfajta plusz adva a már amúgy is hibátlan mesterműhöz. Minden tekintetben remek albumnak tartom a Lateralus-t, nem véletlenül zsebelte be vele a zenekar a második Grammy-jét, nyitott vele a Billboard első helyén és lett gyakorlatilag mindenhol az év lemeze. Kötelező darab.

10/10

és ezennel túlléptem a századik bejegyzésemen is... :)