Mikor 2010-ben bejelentette a zenekar, hogy a két alapító és fő dalszerző tag, Josh és Zac Farro külön utakon folytatja tovább a zenélést, már sejtettem, hogy a Paramore-nak befellegzett. De aztán napvilágot látott két új szerzemény is, a Renegade és a Monster, amik ha nem is kerültek be a legjobb szerzeményeik közé, teljesen rendben voltak és ez némi reményre adott okot. Idén pedig az immár trióként működő banda megjelentette önmagukról elkeresztelt albumukat, de bár ne tették volna!
Látszik, hogy új utakat kerestek ezzel a koronggal, de pont emiatt esik szét darabjaira. Nulla kohézió; a dalok többsége összecsapott és esetlen. Ahogy a dalszövegek is irgalmatlanul rosszak a legtöbb esetben. Persze e téren régen sem váltották meg a világot, de azért szerethetőek és ötletesek tudtak maradni (lsd. Ignorance). Továbbá azt is nagyon szomorú látni, hogy Hayley Williams, aki eddig inkább előre vitte a zenekart, most kimondottan lehúzza (bár nélküle is borzasztó, szóval ez már igazán nem oszt, nem szoroz...); A Still Into You-féle affektálva éneklésétől és ripacskodásától sokszor a hajamat téptem, és sajnos ez nem csak ebben az egy dalban van jelen.
A basszus és gitártémák ezúttal is semmitmondóak, de hát nem is a virtuóz játékuk miatt szerettük a zenekart, szóval ezt most nem rónám fel negatívumként. De így hirtelen nem is nagyon tudnék jó dolgokat felsorolni az album mellett, leszámítva azt a vajmi kevés ötletes megoldást, illetve a korong post-rock hatású zárótételét, a Future-t.
Összességében kijelenthetjük, hogy a Paramore ezzel az albummal a rajongók többségének csalódást okozott - legalábbis az eddigi kritikák többsége ezt mutatja. Én már legbelül sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a dolog vége, de ennyire rosszra talán én sem számítottam.
3/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése