Travis Brickle (Robert De Niro) kóros álmatlanságban szenved,
mióta leszerelt. Kamatoztatva alvászavarát, a huszonhat éves férfi taxisofőrnek
jelentkezve vállalja a legveszélyesebb környékeket, és az azzal járó
kockázatot. A műszak elteltével, Travis pornó mozikban üti el az idejét. Egyre
magányosabbá válik, és egyre inkább kezd elszakadni a társadalmi normáktól.
Fokozatosan elmerülve a város mocskában, Travis úgy dönt, cselekednie kell...
Nézzük meg egy kicsit a mű hátterét, hisz ahogy az lenni szokott a legtöbb kultuszfilm esetében, a Taxisofőr is rögös
utat járt be, míg eljutott a mozikba.
Paul Schradert miután felesége elhagyta,
pirulákon élve járt pornómoziról pornómozira. Életének mélypontján mégis
sikerült valami maradandót összehoznia (a későbbi Dühöngő Bika mellett). Megalkotta
a hetvenes évek egyik legnyersebb és legdurvább forgatókönyvét, a Taxisofőrt. A
kérdés csak az volt, hogy ki fogja filmre vinni Travis ámokfutását. Bár sokan
szerettek volna a rendezői székben ülni, végül Brian De Palma volt az, aki nem
tágított a film megvalósítása mellől. Beajánlotta a szkriptet Michael és Julia
Phillips producereknek, akiknek nagyon tetszett az anyag, de nem találtak olyan
kiadót hozzá, amelyik szívesen kihozta volna ezt a szokatlanul durva és
kegyetlenül őszinte filmet. A terv már majdnem meghiúsult, mikor az Aljas Utcák
megtekintése után a Philips házaspár „megvilágosodott”. Számunkra már nem is
volt kérdéses, Scorsesenek kell rendezni a filmet. Az egyetlen kikötés csak az
volt, hogy Robert De Niro játszhassa a főszerepet, aki szerencsére rögtön rá is
bólintott az anyagra, belevetve magát a New York-i taxisok életébe.
A film erőteljesen megosztotta az akkori
közönséget. Hiszen ne feledjük, Scorsese ekkor még pályája elején volt. No meg hol
voltak akkor még az olyan filmek, mint a Sebhelyesarcú, vagy a Kutyaszorítóban.
Akkor még az erőszakos jeleneteket tekintve teljesen más volt a mérce. A
Taxisofőrt szinte minden oldalról érte támadás; a feministák, a republikánusok, vagy
épp a feketék jogaiért harcoló szervezetek kritizálták erősen a filmben
látottakat. Majd egy évtizeddel később újabb botrány érte. Egy John Hickley
nevű pszichopata merényletet követett el az akkori elnök, Ronald Reagan ellen,
mondván ő csak Jodie Foster figyelmét szerette volna magára vonni, Travisről
példát véve. Ugyan a támadás nem járt sikerrel, egy nyugtalanító kérdést
hátrahagyott. Mennyire veszélyes a filmbéli erőszak a való világra nézve?
Na de kanyarodjunk vissza ehhez a remekműhöz.
A filmet 4 Oscarra jelölték, ám ezek közül sajnos egyet sem sikerült díjra
váltania. De tény, hogy nem véletlenül vált kultfilmmé a Taxisofőr. Az olyan
elemek, mint Robert De Niro tükör előtti arcoskodása, a gőzölgő kanálisok, a
vörös neonfények, Herrman kiábrándult Jazz-akkordjai vagy a végtelen brutalitás
feledhetetlenné tette ezt a kiváló filmet.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése