Érdekes, hogy az Amerikában - és mondhatni világszerte - oly ismert és sikeres Thrice miért számít annyira idegen névnek kis hazánkban. Mindenesetre annak, aki még nem hallott volna a kaliforniai négyesről, ajánlom figyelmébe, mert a Dustin Kensure vezette csapat elképesztően változatos muzsikájából biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja a magához illőt.
A folyton megújuló zenekar pontosan azon az ösvényen haladt tovább jelen albumukkal, amit már a 2005-ös, kísérletezős Vheissu után kitaposott magának. A srácok egy négy, tematikus szonettből álló dupla koronggal lepték meg a rajongókat, melyben a négy őselem mindegyike négyszer hat remek dalon keresztül tárul elénk.
Elsőként a tűz és víz ellenpárosával foglalkozó korong jelent meg 2007-ben, mely remekül indít a Firebreather húzós riffjével, amit aztán a Messenger tökéletesen visz tovább. Már első hallásra nagyon megfogott mindkét tétel, bár a harmadik nótától kissé leül. Túl hamar füstté válik, nem hagyják kellő ideig égni a lángot, amit pont eme korong esetében nem várnánk. Ide kellett volna összpontosítani a The Alchemy Index legtöbb erejét. Persze többszöri hallgatás után nagyon meghálálja magát, és még így, a négy elem leggyengébbjeként is kiváló.
8/10
A koncepciózus négyes második darabja, a víz, ugyanúgy hat dallal kápráztat el minket, akár csak a többi három elem. Érdekes módon sokan ezt tartják a legfelejthetőbb résznek, ám én ezzel közel sem tudok egyetérteni. Számomra már első hallásra szerelem szövődött köztem és a második elem lágyan hullámzó tónusai között.
Már a nyitó Digital Sea-ben érezhetjük, hogy bizony - akárcsak a két elem esetében - a dalok dinamikája és hangszerelése is szöges ellentétben áll egymással. Míg az első epizód egy gitárcentrikus és húzós képet próbált kialakítani, addig a második rész egy jóval letisztultabb és lágyabb hangzásra törekszik, amit puritán elektronikával fejel meg a zenekar és teszi felejthetetlenné. Nem tudom ismeritek-e azt az érzést, mikor igazán feldúlva leültök a tenger-, tó-, vagy éppen folyópartra, és pusztán azzal, hogy nézitek a vizet átjárja a testeteket egyfajta nyugalom, és teljesen lehiggadtok. Na, a víz korongja, a tűzet követően pont ezt a hatást éri el. A végtelen víz tükrén visszaverődő Open Water, a reményteljes Lost Continent, a mély és súlyos Night Diving, vagy a minden kételyt elmosó The Whaler mind-mind tökéletesen megkomponált dalok, melyek végül a csendes és békés Kings Upon The Main hullámai közt vállnak teljes egésszé.
Perfection.
10/10
2008-ban landolt e különleges project második fele, mely bár jóval kiegyensúlyozottabban járja körbe a levegő és a föld témakörét, minőségében ugyanazt a szintet hozza, amit már a The Alchemy Index Vol. I. & II. esetében is kaptunk. Ezalatt azt értem, hogy míg a tűz és víz között érezhetőbben nagy szakadék állt - mind minőségét, mind hangzását tekintve -, addig a levegő és a föld párosa már sokkal inkább együtt van.
A grandiózus mű harmadik darabja lett a legkönnyebben befogadhatóbb, mely mondhatni "ember közelibb", mint a többi társa. Nagyon ügyesen megfogták a levegő atmoszféráját ezzel a kicsit mélabús, kicsit álmodozós hangvétellel, ahol Dustin rendesen kitesz magáért. Tudniillik, míg a tűz gitárközpontú, a víz kicsit elektronikusobb volt, addig a levegő leginkább a fogós énektémákra épít. Nem sokkal az album megjelenését követően volt szerencsém őket élőben látni, ahol javarészt a tűz mellett a levegő tételei kaptak helyet a tracklist-ben, és mondhatom ez egy remek választás volt. Hiszen a Broken Lungs és a Daedalus-féle dalok képesek igazán megemelni és magukkal röpíteni a hallgatókat.
9/10
A folk és blues alapokon nyugvó záró felvonás okozza talán a legnagyobb meglepetést - legalábbis azoknak mindenképpen, akik jóban vannak a zenekar korábbi munkásságaival. A földdel válik igazán érthetővé, hogy a srácok a hangzás és hangszerelés mellett arra is odafigyeltek, hogy mindegyik elem más-más műfajban szólaljon meg, persze a Thrice-os, utánozhatatlan ízt végig megőrizve.
Az akusztikus hangszerelés dominál végig a negyedik fejezetben, mely már a nyitó, Moving Mountains-t hallgatva világossá válik. Itt egyébként mindegyik dal nagyon a helyén van. Nem tudnék kiemelni egy-egy kedvencet, sikerült olyannyira összhangban tartani ezt a hatos dalcsokrot. A poros és bánatos Digging My Own Grave, a megrendíthetetlen The Earth Isn't Humming, vagy akár a The Lion and The Wolf épp úgy beleillik ebbe az elképesztően igényes és kiváló négyrészes csodába, akár csak a többi elem. Mondhatni tökéletes zárást kapott a The Alchemy Index.
9/10
Összességében azt mondhatom, hogy mindegyik elem külön-külön is megállja a helyét, és remek időtöltést nyújt, bármikor, bármilyen hangulatban. Bár eleinte nem igazán tudtam hova tenni, azért gyorsan beért a két lemez 4x6 dala. Sőt, továbbmegyek, azóta egyre inkább jobbnak találom. Lehet, ha egy évvel később írtam volna róla még egy 10-es is belefért volna. Mindenesetre a The Alchemy Index egy hihetetlen utazás, amit mindig végig lehet járni, és hangulathoz illően választhatod ki magadnak a megfelelő hatost a négy őselem közül (bár teljesen egészében az igazi).
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése