Richard Curtis a Négy esküvő és egy temetés, valamint a Sztárom a Párom forgatókönyve után örökre beírta magát a romkomok
nagyjai közé. Aztán 2003-ban rendezésre adta a fejét, és megalkotta minden idők
egyik legjobb romantikus filmjét, az Igazából Szerelem-et. Hat
évet kellett várni a következő munkájáig, ami ugyan elődje szintjét nem éri el
- inkább csak olyan ujjgyakorlatnak félének tűnik - mégis szórakoztató kis mozi.
A film 1966-ba repít minket vissza, mikor a
BBC mindössze 2 órányi muzsikát iktathatott be műsorába, ám egy kalózrádió
egész álló nap lökte a rockot, pótolva az emberek fülében keletkezett hatalmas
űrt. A rádiót a brit lakosságnak több mint a fele hallgatta, így óriási volt a népszerűsége.
Vezetőjük, a Báró (Philip Seymour Hoffman), hűséges segédeivel elégítették ki nap mint nap a zene
szerelmeseinek hallójáratait. Persze, mint mindig, most is akadtak olyanok, akiknek
nem volt ínyükre ez a lázadó életstílus. Dormandy miniszternek (Kenneth Brannagh) egyetlen célja, és feladata az, hogy eltörölje a kalózrádiót a föld
színéről. Ám nincs könnyű feladata, hisz mind tudjuk; a rock örök, és
elpusztíthatatlan...
Nem semmi érzés lehetett akkoriban, (a TV, a net, valamint a letöltés nyújtotta kényelem előtt) elcsípni a rádióban az egyik
kedvenc zenekarod új dalát. Ezt a fajta érzést azt hiszem, mi, a fiatal
generáció zajos képviselői, nem igazán tudjuk átérezni. Ehhez a ’60-as, illetve
a ’70-es évekbe kellett beleszületni. Ez a fajta nosztalgikus érzés, ami átlengi az egész filmet, rettentő szerethetővé teszi.
Leginkább a Jó reggelt, Vietnam!-ot juttatta eszembe, ám jóval lazábban
közelít a témához. Az író-rendező hihetetlenül sokszínű figurákat teremtett meg,
ami kimondottan színessé teszi a végeredményt. A színészekre nem lehet panaszunk,
csupa nagy ágyú köpi a poénokat az arcunkba. Igaz, ilyen jól megirt szövegekkel,
nincs olyan nehéz dolguk.
A Rockhajó egy nagyon jól eső film, ami rámutat
a zene határtalan szeretetére és fontosságára, valamint arra, hogy élni nélküle
nem lehet!
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése