A harmadik generációs PlayStation utolsó nagyágyújaként dobta piacra a Beyond: Two Souls-t a Quantic Dream. Előző játékukhoz, a Heavy Rain-hez hasonlóan ezúttal is egy interaktív filmet kapunk:
Egy törékeny, hegekkel és sebekkel tarkított lány kóvályog az út szélén, amikor a helyi seriff rátalál. Az őrsön a férfi hiába faggatja, a lány nem hajlandó megszólalni. A kávésbögre váratlan falra csapódását azonban nem tudja hova tenni a rend őre, így miután megereszt néhány telefonhívást, kiderül hogy a rejtélyes lányt a legmagasabb szinten körözik. Ezt követően egy furcsamód magas létszámú SWAT osztag robog be az őrsre. Néhány perc elteltével mindenkit lemészárolnak a lánynak pedig ismét nyoma veszik.
A zseniális introt követően megkezdődik a játék, ahol Jodie szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, fel-alá ugrálva az életének különböző szakaszaiban. Bár elsőre úgy tűnhet, a lány valójában nincsen felruházva telekinetikus képességekkel, csupán egy másik, hozzáláncolt lélek (szellem, ha úgy tetszik) jár a nyomában. Az ismeretlen eredetű lény, Aiden kötődésből - és persze sokszor önvédelemből - minden eszközzel óvja Jodie-t.
Mondanom sem kell a sztori ezúttal is roppant kidolgozott lett, remek karakterekkel és pazar jellemfejlődéssel. Aki játszott a Heavy Rain-nel, az nagyjából tudja mire számítson, hiszen a Beyond: Two Souls a már előzőleg lefektetett történetvezetést és irányítást követi, illetve viszi tovább. Jodie-t kívülről irányíthatjuk, a megszokott TPS nézettel (némileg talán kevesebb szabadsággal), míg Aiden-nel FPS módban nyomulunk, gyakorlatilag szabadon repülve, akár a falakon át is (egy bizonyos távolságig, hiszen ő a lányhoz van láncolva). Kettejük között szinte akármikor válthatunk a játék során egy gombnyomással, vagy akár ketten is nekiülhetünk felosztva a szerepeket egymás között. Sőt, akár iOS-t és Androidot futtató eszközökkel is irányíthatjuk a szellemfiút, aki egyébként rengeteg hasznos képességgel lett felvértezve (tűzgyújtás, tárgyak mozgatása, védőburok képzése, gyógyítás, emberek megszállása, vagy akár élők és holtak gondolatainak olvasása), melyek segítségével jópárszor kihúzhatjuk hősnőnket a szorult helyzetekből.
A játék sokat épít a Quick Time Event-ekre, amikor egy adott pillanatban kell lenyomnunk a hirtelen felvillanó gombot. Ám e téren is újítottak némileg a fejlesztők, hiszen ezúttal a játékosnak kell észrevennie, hogy az adott helyzetben melyik irányt kell választania.
Az időben való ugrálgatás kicsit zavaró lehet, de szerencsére a töltőképernyőn felvillanó idővonal mindig segít helyretenni a dolgokat, melyek később kulcsfontosságúak lehetnek, hiszen mi alakítjuk a történet menetét. Döntéseinkkel és cselekedeteinkkel változik a sztori, így a már említett Heavy Rain-hez hasonlóan számtalan befejezést kaphatunk, ezáltal az újrajátszás is garantált. A különböző fejezetek pedig egytől egyig remekül lettek felépítve. A hajléktalanokkal töltött idő érzelmi töltete például zseniális. Itt egyébként még egy szülést is le kell majd vezetnie a játékosnak, ami egy egészen új szintre emelte nálam a videojátékozás fogalmát. :D
Az Oscar-jelölt színészek minden tekintetben remek munkát végeztek. Összességében nem tudnék rosszat mondani a játékra. Legfeljebb azt tudnám neki felróni, hogy nem ütött akkorát, mint anno a Heavy Rain, bár lehet ez az újdonság varázsának is köszönhető. Ennek ellenére nálam egy újrajátszós, közel hibátlan darab a Beyond: Two Souls, ami az interaktív film hatás miatt talán nagyobb nyitottságot igényel. És pont emiatt nem is könnyű pontozni, de amit ígért azt maximálisan teljesítette és amiben jó, abban jelenleg a legjobb. Így a The Last of Us mellett nálam eddig kétségtelenül az év legjobbja.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése