Bár ritkán említik Jeph Loeb és Tim Sale művét a legnagyobb Batman képregények között, úgy gondolom a The Long Halloween méltán lehet része
annak a sornak, melynek a The Killing Joke, The Dark Knight Returns, vagy éppen
a Arkham Asylum is a része.
Az amúgy nagy közönségsikerként is elkönyvelhető sztoriban a
sötét lovag egy különös sorozatgyilkossal, az Ünneprontóval kerül szembe,
akinek egy évig lohol a nyomában, miközben esküdt ellenségei is
fel-felbukkannak, hogy megnehezítsék a denevérember dolgát.
A 13 epizódból építkező kötetet a Year One folytatásaként is
értelmezhetjük, bár önmagában is megállja a helyét, nem igényli Frank Miller
klasszikusának előismeretét. Batman, Gordon felügyelő és Harvey Dent
államügyész hármasa áll a középpontban, akik Falcone rács mögé helyezésén
fáradoznak.
Mint ahogy azt már említettem, az Ünneprontó és Falcone mellett
persze sok más ismertebb karakter is feltűnik a színen (pl. Joker, Macskanő,
Madárijesztő, vagy akár Méregcsók).
Bár Loeb története sem rossz, sok helyen hagy hézagokat maga
után, melyeket a finálé sem képes betölteni. Egyértelműen a történet első fele
az erősebbik, a másodikban túl sok megválaszolatlan kérdéssel szembesülünk, de
a jó oldala, hogy szájbarágósnak semmiképp sem nevezhető. Mondjuk a fejezetekként
felbukkanó új és új gonosztevő ötlete kimondottan tetszett. Ahogy a
karakterrajzok is kellően kidolgozottak. Batman sötét és rejtélyes. Gordon,
Dent és Selina pedig mind-mind hitelesek.
Végeredményben a The Long Halloween olyan, amilyennek egy Batman
képregénynek lennie kell; kellően sötét, remek rajzokkal és korrekt
történettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése