Először is azzal kezdeném, hogy én mindig nagy rajongója
voltam (vagyok) a Tekken világának, és majdnem mindegyik részével rengeteget játszottam,
illetve játszok mind a mai napig. Ettől függetlenül nagyon gyengék voltak az
elvárásaim a filmmel kapcsolatban, hiszen aki kicsit is ismeri a háttérszorit,
az tudja, hogy ebből jó filmet csinálni nemhogy nagyon nehéz, de majdnem hogy
lehetetlen. 1997-ben már készült egy anime a témában, ami annyira nem is volt
rossz, sőt egész nézhetőre sikeredett, de ez még nem felejteti el az emberrel,
azokat a borzalmakat, amiket már hasonló témában elénk zúdítottak Hollywood
filmesei. Gondolok itt a borzasztó DOA-ra, vagy a Mortal Kombat második részére,
ami talán „a világ legrosszabb filmje” díját is kiérdemelné nálam. Igaz, az
első MK sem volt valami nagy durranás, de gyerekkorom kedvenceként sok hibáját
elfelejtem neki, akárcsak a Street Fighter esetében. De lényegében
kijelenthetjük, hogy igazán jó film, ilyen alapanyagból még nem született, és
sajnos nem a Tekken lesz az első ilyen alkotás.
Már maga a történet, borzasztó; Az apokaliptikus vég után
több vállalat irányítja a világot, melyek közül a legnagyobb a Tekken, ami
minden évben megrendezi a Vasököl viadalt, ahol a különböző harcművészetek
legjobbjai mérhetik össze tudásukat. Erre a viadalra nevez be az eddig
ismeretlen, ám különösen tehetséges Jin Kazama, aki a Tekken vállalat
vezetőjén, Heihachi-n szeretné megbosszulni anyja, Jun halálát.
Nem értem miért volt szükség arra, hogy az eredeti
történetet ennyire átírják, illetve lebutítsák. Továbbá több, nagyon fontos
karaktert is kihagytak a filmből, akik azért sokat lendítettek volna az
összképen (már csak a rajongók szemében is). Persze azért van itt nekünk Yoshimitsu,
Eddy, Law, Steve Fox, Nina és Anna Williams, Raven, Kazuya, Brian Fury, Christie
Monteiro, akik közül az utóbbi négy amúgy egész jól el lett találva. Mármint a
szereplőket tekintve, hisz a színészi kvalitásoknak ebben a filmben mindenki híján
van, amit a rettenetesen megírt párbeszédek csak még inkább nyomatékosítanak a
nézőben. A legrosszabb mind közül talán a Jin-t alakító Jon Foo volt.
Egyszerűen nem tudom, hogy kaphatta meg a srác a főszerepet. Igaz, a többiek
sem sokkal jobbak, talán Christie-re nem lehet panaszunk, aki legalább annyira
jól néz ki, mint a játékban. Viszont, ami a legjobban kiakasztott az Heihachi
volt, akit nem elég, hogy nem látunk verekedni, de még csak nem is hasonlít a
játékbeli karakterre – egyszerűen nevetséges, ahogy kinéz.
És akkor most jönne az a rész, amikor megemlíteném, hogy
legalább a bunyók jók, de sajnos ezt sem tudom plusz pontként felhozni.
Unalmasak, vérszegények és fantáziátlanok. Holott egy verekedős játék filmváltozatában, ha valami, akkor ez fontos lenne hogy jól sikerüljön.
Igazából még milliónyi dolog van, amit negatívumként felhozhatnék a film
hibájaként (a nevetséges zene, az ócska díszletek, a gagyi jelmezek…), de felesleges
lenne. A nagyobb baj, hogy sajnos nem jut eszembe semmi pozitívum. Vannak
mozik, amik már annyira rosszak, hogy érdemes mégnézni őket egyszer és jókat
vihogni rajtuk, de ezt még arra sem ajánlanám. Egyszerűen jobb,
ha mindenki messze elkerüli.
1/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése