Rengeteg poszt-apokaliptikus mozi látott napvilágot
a nyolcvanas években, de mindmáig Luc Besson debütfilmje, az Élethalálharc az
egyik legjobb mind közül. Kicsit talán a Mad Max trilógia első két részének a
hatása is érződik a produkción, ám mégis teljesen más oldalról közelít. Persze
a műfaj él és virul napjainkban is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a
zseniális Az Út, vagy a felemás Éli Könyve. A film egyébként a rendező egyik
korábbi rövidfilmjének (L’avant Derniere,
1981) az egészestés változata.
A legszembetűnőbb sajátossága a filmnek, mely a cselekmény
szempontjából nagy jelentőséggel bír, az a párbeszédek tejes hiánya (kivéve azt
a bizonyos két szót, melyet a történet egy fontos pillanatában suttognak el). Ezt a film azzal magyarázza, hogy az
elszennyeződött légkör lehetetlenné teszi a beszédet. Mivel ennek hiányában
nevek sincsenek, a karakterek nagyrészt archetípusok, melyet egyszerűen írnak
le; a Férfi, az Orvos, a Vad. A színészek érzékenyen, egyfajta gyermeki bájjal
formálták meg a karaktereket, ami nagyban emeli a film színvonalát. És azt se
feledjük, hogy a híres, francia rendező itt dolgozott először együtt Jean
Reno-val, párosuk pedig később olyan halhatatlan remekműnek adhatott életet,
mint a Léon, a profi.
Az, hogy a rendező mellőzte a színek használatát, sokat
segít a lepusztult jövőkép ábrázolásában. Színesben indul, hogy aztán
fekete-fehér Cinemascope-ra váltson, amellyel egy magas költségvetésű mozi
kifinomult hatását kelti. Mindezt pedig Éric Serra szokatlan zenei motívumai
segédkeznek ellensúlyozni. Engem mondjuk nem igazán nyert meg a zeneszerző,
sokszor pont ez volt az, ami kizökkentett a mű hatása alól.
A film kezdetén a Férfi repülőgépet épít, és el szeretne
menekülni. Majd váratlanul társaságra lel egy elnéptelenedett városban, és
minden megváltozik. A Mad Max filmekkel ellentétben Luc Besson egy egészen más
képet nyújt a nézőnek a poszt-apokaliptikus jövőről. Hiányzik a moziból a halálközeli
érzet, helyette a figurák gyermeki ártatlansággal viszonyulnak környezetükhöz
és egymáshoz. Még az összecsapásaik is inkább emlékeztetnek egyfajta játékra,
mintsem harcra.
Míg eleinte csak a túlélés hajtja szereplőinket, később a
mélyen bennünk gyökerező ösztönök is a felszínre törnek és utat engednek
készségeik szárnypróbálgatásának is; pingpongozással kísérleteznek,
megpróbálnak beszélni, vagy épp elolvasni egy könyvet… Ezek a jelenetek adják a
film magját, melyek egyszerre lesznek hátborzongatóak, meghatóak és
mulatságosak.
Besson elképesztő magabiztossággal kezdte pályafutását, amit aztán
megannyi remekmű követett. Most - az utóbbi munkásságait figyelembe véve -
mégis úgy érzem, mintha nem igazán tudná mit is akar, merre tovább. A legtöbb
poszt-apokaliptikus moziban hőseink legfőbb motivációját a túlélés ösztöne adja.
Ezzel szemben az Élethalálharc inkább azt mutatja be, milyen érzés lenne újra
emberré válni, újrakezdeni mindent a kezdetektől.
8/10
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése