Blackmail - Zsarolás (1929)

Ha Alfred Hitchcock korai munkáira gondolunk, nem kérdés melyik filmjének a címe merül fel elsőként. A Zsarolás több szempontból is korszakalkotó műnek tekinthető; egyrészt, ez volt a britek - és természetesen Hitchcock - első hangosfilmje. Másfelől ekkor készítette el a rendező a második thrillerjét (az első a Titokzatos Lakó volt 1926-ban), és mint tudjuk ebben a műfajban tudta kibontakoztatni leginkább tehetségét a mesteri direktor.

A film, egy Charles Benett által írt darab átdolgozása, melynek a középpontjában egy fiatal lány, Alice (Anny Ondra) áll. Alice ugyan boldog párkapcsolatban él, ám mégis elkezd flörtölni egy művésszel. Persze ezt inkább a kaland miatt teszi, mintsem valódi érzelmek miatt. Egy nap azonban balul sülnek el a dolgok, mikor a férfi felhívja magához a naív lányt és megpróbálja megerőszakolni. A dulakodás következtében a lány véletlenül leszúrja a férfit, majd sietve távzik a helyszínről. A gyilkosságról azonban más is tud, aki hamarosan megjelenik Alice-nél, pénzt követelve a hallgatásáért cserébe. De a zsaroló nem számolt azzal, hogy Alice barátja, Frank (John Longden), az a detektív, aki az ügyet kapta, és megpróbál mindent megtenni, hogy eltusolja az ügyet.

Mint akkoriban oly sok produkcióból, a Zsarolásból is két verzió készült. A kor technikai hiányosságai miatt elkészült egy némafilm, és egy hangosfilm változat is a műhöz.

Hitchcock zsenialitása már itt megmutatkozik, ahogy az új technika adta lehetőségeket kihasználja. Gondoljunk csak a gyilkosságot követő ebédjelenetre, melyben Alice a szülei beszélgetéséből csak érthetetlen motyogást hall, és az egyetlen szó, amit tisztán ki lehet venni kettejük társalgásából, az a „kés” szó.

Az egyetlen baj talán a filmmel, a kidolgozatlan cselekmény. Érződik a művön mind a kora, mind az ekkor még amatőrfilmes rendező keze. Viszont a mesterre jellemző feszültségteremtés már itt is megjelenik, igaz, itt még egyfajta szárnypróbálgatásként van jelen. Mindenesetre a Zsarolás szerintem egy mai napig élvezhető darab, ami ha nem is a Hitchcock legjobbja, kétségtelenül egy fontos pont a mozgókép történetében.
8/10