A plakátot szemlélve, a gyanútlan filmkedvelő
egyből a horror műfajába sorolhatná az Időbűnöket, ám ne engedjük becsapni
magunkat, hiszen a 2007-es spanyol remek leginkább a science fiction és a
thriller műfajához kapcsolható. Alacsony költségvetésű független film, mi sem
jelzi ezt jobban, mint hogy az író és egyben rendező Nacho Vigalondo játssza a
történet egyik központi figurájának, El Joven szerepét is. Nagyon sajnálom,
hogy nálunk nem érkeznek a mozikba hasonló művek, és bátortalan hazai filmesek
nem mernek elrugaszkodni a tucat vígjátékok futószalagra gyártásától, amikor
egy hasonló kaliberű mű összehozásához a jó alapötlet kiötlése után minden
adott. Netán hiányozna belőlünk a kreativitás magja?
Na de kanyarodjunk vissza jelen filmünkhöz. Az
Időbűnök rögtön egy jól felépített alapsztorival indít, ahol új megvilágításba
kerülnek az időutazós mozik; Főhősünk,
Hector (Karra Elejalde) egy tisztességes férj, aki egyszer észrevesz egy félmeztelen nőt a
nyaralójuk melletti erdőben. Kíváncsi természetéből adódóan odakeveredik a
hölgy közelébe, de mire észbe kap, egy maszkos fegyveres őrült veszi üldözőbe.
Nagyon nem szeretnék többet lelőni a történetből, hiszen csak itt kezdődik el a
bonyodalom.
A film, tökéletes bizonyíték arra, hogy nagy
világsztárok és szemetkápráztató CGI nélkül is lehet üdítően jó sci-fit
alkotni. Nem véletlenül tarolt a film megannyi filmfesztiválon, a tengeren
innen és túl.
Különösen jó ötlet volt Vigalondótól, hogy az
időutazás bonyodalmait és paradoxonjait mindössze egy nap eseményeibe sűrítve
mutatja be. Hector baklövésinek a következményeit nagyjából logikusan be lehet
lőni előre, de ez egyáltalán nem von le a film értékéből, sőt! Kimondottan
szenzációs, ahogy a néző kénytelen végigkísérni a cselekmény megváltoztathatatlanságát.
Az első negyed óra után eldől az első dominó, mi, a nézők pedig köröm rágva
üljük végig, ahogy sorban követi az összes többi. Egy majdnem hibátlanul megírt
forgatókönyv, majdnem hibátlan végkifejlettel. Nyilván az időutazás logikai
bukfenceit nem sikerül itt se kijátszani, de ettől függetlenül az Időbűnök egy
rettentően szórakoztató sci-fi.
Ami esetleg gyenge pont lehet
benne, az a film központi figurája, Hector. Félreértés ne essék, nem a
színésszel van a baj, (Karra Elejalde sziporkázik) sokkal inkább magával a
karakterrel. Néha talán túlságosan is együgyűen viselkedik.
Az Időbűnök egy iszonyatosan precíz mű, ahol
minden a helyén van. Csak ismételni tudom
önmagam, sajnálom, hogy nálunk nem készülnek hasonló alkotások, viszont annak
örülök, hogy a spanyoloknál igen. Nálam abszolút többszörnézős kategória. Bűn
kihagyni.
9/10
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése