Halála előtt néhány évvel megkérdezték Hitchcockot,
melyik munkáját tartja személyes kedvencének, mire ő habozás nélkül rávágta,
hogy A Gyanú Árnyékában-t. Nem könnyű egy legjobbat választani ennyi
halhatatlan mestermű közül, az egyszer biztos. Én személy szerint nem tudnék
választani, hiszen ő az a rendező, aki újra és újra képes volt túlszárnyalni
önmagát, és a közönség valamint a kritikusok elvárásait. Tény, hogy fénykorát
az 1950-es és ’60-as években élte, hiszen ekkor készítette el az olyan,
mindmáig hibátlan remekműveket, mint a Hátsó Ablak, Szédülés, Psycho, vagy a
Gyilkosság Telefonhívásra. Persze rengeteg kiváló alkotással lehetne még
folytatni ezt a sort, de ne feledkezzünk meg a fénykorát megelőző időszakról
sem. Mert bár lehet, hogy közelsem olyan közismertek ezek a művei, mégis
ugyanolyan mesteriek és időtállóak, mint a fentebb említett munkái.
A Kötél és a Manderley-ház Asszonya mellett úgy vélem A
Ganyú Árnyékában volt a mester legjelentősebb műve az 1940-es években.
A történet, ahogy azt megszokhattuk, egy klasszikus krimire
épül; A Newton-család a feleség öccsét, Charles Oakley-t várja. Miután a férfi
(Joseph Cotten) megérkezik, a vidéki város lakói - akik tudnak gazdagságáról -, kedvesen fogadják. Röviddel ezután feltűnik két rejtélyes idegen, akik Oakley
és Newtonék után érdeklődnek. Charlie (Teresa Wright), a nagyobbik lány
megtudja, hogy detektívek és hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják.
Megpróbál a férfivel, annak sötét múltjáról beszélni, de gyanúja eloszlik amikor gyilkosként egy másik embert tartóztatnak le. Oakley mégis el akarja
hagyni a várost…
Gordon McDonell regényírónak köszönhetjük az eredeti
történetet, ami hamar megfogta Hitchcockot. Nem először dolgozott hozott
anyagból és nem is utoljára. A rendező mindig is szerette a filmnyelv különböző
eszközeivel elmesélni egyik kedvenc könyvét, vagy éppen darabját. A mester ezen
alkotása messze nem a legjobb alapsztorival megáldott Hitch-mozi, de a
karakterek és a dialógusok annyira piszkosul jól működnek, hogy mégis képes a
többi klasszikusához méltó magasságokba emelkedni.
A színészek között olyan nagyágyúkkal találkozhatunk, mint Joseph
Cotten, vagy Teresa Wright. Előbbivel az Aranyplgár-ban és Harmadik Ember-ben,
míg utóbbival az Életünk legszebb évei-ben találkozhattunk már. Bár sokan
Joseph Cotten jutalomjátékának tartják a filmet - aki egy amolyan igazi
Hitchcock figurát személyesít meg -, jómagam inkább a két színész kettősét
tartom igazán felejthetetlennek. Vannak filmek, amik nem lennének ugyanazok, a
főszereplő-páros nélkül (Harcosok Klubja). A hihetetlenül erős környezetrajz
(ezt Hitchcock itt fejlesztette tökélyre) pedig csak méginkább emeli a mű értékét.
A forgatókönyv legnagyobb részét Thornton Wilder írta, amit
aztán Sally Benson újságíró, és Alma Reville, Hitchcock felesége pofozott ki. A részletekre pedig,
mint mindig, nagyon nagy figyelmet fordított a maximalista rendező. Az ideális
otthont Santa Rosa-ban találta meg, amire tökéletesen illet a középosztálybeli
leírás, ám mire a forgatás kezdetét vette volna, a házat újrafestették, és
itt-ott átépítették. Ezt Hitch kérésére, a tulaj beleegyezésével a stúdió
„varázsolta” aztán vissza eredeti formájába.
A Gyanú Árnyékában egy kitűnő film, világos
cselekményvezetéssel és nagyszerű karakterekkel. Bizony a kihagyhatatlan műveinek egyike.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése