Nemrég, egy ismerősöm ajánlotta ezt a filmet,
mondván látta a DVD-t, melynek ígéretesnek látszott a borítója. Nos, utána
jártam, és tényleg jól nézett ki, így hát belekukkantottam a trailerbe, ami
aztán véglegessé tette; ezt a filmet nekem látnom kell. Meglepő, hogy azelőtt még
nem hallottam erről a műről, hisz Gerald McMorrow debüt-mozija egyszerre
szokatlan, lehengerlő és eredeti.
A film négy szálon indul el, melyek lassan, de megállíthatatlanul
közelednek egymás felé; Meanwhile City sötét utcáit járja Preest (Ryan
Philippe), a maszk mögé bújó magányos detektív. Legújabb feladata, hogy
megmentse egy kislány életét, az őt fogva tartó „Egyén” karmai közül. Közben
megismerjük Milo (Sam Riley) történetét is, akit a sors, egy fájó szakítást követően,
újra összehoz gyerekkori szerelmével. Vele párhuzamosan találkozunk Emiliával
(Eva Green), aki már sokadik öngyilkossági kísérletét próbálja filmre venni. A
negyedik szál középpontjában pedig Peter (Bernard Hill) áll, aki eltűnt fiát
próbálja minden áron felkutatni.
Tudom, elsőre olvasva nehéz elképzelni hová is tarthat a
film, de nem kell aggódni, hamar körvonalazódni kezd az elkerülhetetlen
végkifejlet, melynek tudatosításakor a néző csak kapkodja a fejét. És amikor
már azt hinnénk a kirakós minden kockája a helyére került, az alkotók képesek
még egyet csavarni a sztorin, hogy a döbbenettől leesett állunkat úgy kelljen
felsöpörnünk a padlóról. Meanwhile City képi világa elképesztően látványosra
sikeredett, ahogy a magányos igazságosztó karakterét is nagyon eltalálták. Ryan
Philippe nagyon jó választás volt Preest szerepére, érces orgánumának és
titokzatos tekintetének köszönhetően (bár nekem egy kissé – és ezzel szerintem
nem vagyok egyedül - Rorschach utánérzetem volt vele kapcsolatban).
A mozi nagyon ügyesen dolgozza össze a négy, egymástól
merőben eltérő cselekményszálat. Igazából mindegyik vonal más-más stílust
követ. Míg Preest utópisztikus világa egyfajta neo-noir hangulatot idéz, addig
Milo története inkább a romantikus filmek határát súrolja. Az idősödő Peter
adja a történet drámaibb vonalát, Emilia sztorija pedig már majdhogynem a
művészfilm kategóriájába esik.
A Franklyn mellett nem szabad csakúgy elmennünk. Ha nem is tökéletes
darab - mert bizony megvannak a maga hibái -, végtelenül eredeti, és ezt
mindenképp értékelni kell. Engem megfogott, így csak ajánlani tudom
mindenkinek, aki véletlenül elé tévedne.
8/10
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése