Szeretem a képregényeket. Még mikor kis hoki voltam, sokat
olvastam és lehet ez miatt olvasok mind a mai napig. Vagy az is lehet, hogy a bennem
lakozó örök gyerek nem képes tőlük szabadulni. Akárhogy is, Alan Moore és Dave Gibbons mesterművére már régóta fájt a fogam, ám csak jóval a
film megtekintése után akadt a kezeim közé. Magát a művet olvasva hihetetlennek
tűnik, hogy valaki volt olyan merész, hogy ezt filmre adaptálja, ám Zack Snyder megpróbálta, és mi ennek
nagyon örülünk, mert jobban megvalósítani nem is lehetett volna!
Úgy gondolom, megérdemel néhány szót maga a képregény is,
úgyhogy a film kibeszélése előtt, nézzük, mit adhat nekünk az eredeti mű; A Watchmen egy tizenkét részes képregénysorozat,
ami DC Comics gondozásában látott napvilágot 1986 és 1987 között. Azóta az
egyszerre filozofikus és ironikus hangvételű művet többször is kiadták
gyűjteménykötetek formájában.
A mű felépítése és szerkezete meghatározó a történet
szempontjából. Kilenc panelre osztott oldalszerkezet jellemző rá, számos visszatérő
elemmel és szimbólummal (véres smiley, óra, stb.). Rajzai egyediek és
hangulatosak, az ember első olvasat után is felismeri annak stílusjegyeit. Ha engem
kérdeztek, a képregény mindenképpen többszöri elolvasást igényel, hisz a
rengeteg összefüggés és a szerteágazó kapcsolatok sokadik nekifutásra válnak
igazán nyilvánvalóvá, egyértelművé. A történetben négy-öt alapvetően eltérő
megközelítéssel találkozhatunk, így mindenki megtalálhatja azt, amivel a
leginkább azonosulni tud.
A Watchmen annak idején pozitív kritikai
fogadtatásban részesült, minden oldalról, ennek köszönhetően minden idők talán
legismertebb és legkiemelkedőbb darabjaként tartják számon. Rengeteg díjjal jutalmazták,
olyanokkal is, melyeket hasonló műveknek igen ritkán ítélnek oda. Többek közt a
Watchmen az egyetlen olyan képregény, ami helyet kapott a Time magazin minden
idők 100 legjobb regényét felsorakoztató listáján, valamint, szintén ő volt az
első műfaján belül, ami könyvtárak polcain is helyet kapott.
A sztori egyfajta alternatív valóságban játszódik 1985-ben.
Ebben a világban a Vietnami háborúból is győztesként kijövő Amerikában Nixon
sem bukott meg, sőt még most is ő van hatalmon, immár ötödik ciklusát betöltve.
A kormány ennek ellenére fenntartja az emberekben a fenyegetettség érzését, a
világvégétől való félelmet. Mindeközben, Dr. Manhattan mellett, szuperhősök
egész sora jelent meg, akik oszlopos tagjait képviselik a társadalomnak és
ugyanolyan természetes a jelenlétük, és elfogadottak, akár a tűzoltók, vagy az
újságkihordók. Ők tartanak rendet a világban, egészen az 1977-es határozatig,
amely megtiltja működésüket, így visszavonultan kell élniük, átlagemberek
bőrébe burkolódzva.
A történet eseményeinek sorozatát egy rejtélyes gyilkosság
indítja el, melynek áldozata egyike volt az álarcos igazságtevőknek. Az ügy
hallatára, több visszavonult hős is kénytelen ismét magára ölteni régi
szupergúnyáját, hogy fényt derítsenek a gyilkosság övezte rejtélyre.
Nem csak a monumentális képi világ, vagy a rengeteg egymásba
futó szál miatt volt bátor vállalkozás a Watchmen megfilmesítése. Költségvetése
meghaladta a 150 millió dollárt, nincsenek húzónevek benne, valamint az R
besorolást is kiérdemelte erőszakos jelenetei, szexuális töltete és durva
nyelvezete miatt. Így pedig aligha várható kasszarobbantás tőle, főleg, hogy
inkább hasonlít egy drága művészfilmre, mintsem az utóbbi időben oly felkapott
képregény adaptációkra.
A film egyik nagy erénye, hogy végig hű marad eredetiéhez.
Zack Snyder, ahogy a 300 esetében, úgy itt is a képregényt használta
storyboardként. Ha valamilyen kérdés merült fel a kosztüm, díszlet, vagy a
trükkök esetében, a rendező csak fellapozta a művet az aktuális oldalon,
mondván; a válasz itt van. Dr. Manhattan és a Komédiás pedig mintha egy az
egyben a képregény lapjaiból léptek volna ki. A látványvilág, ahogy a rendező
előző munkájánál, itt is letaglózó. A néző két és háromnegyed óra vizuális
orgiát kap az arcába.
Talán az egyetlen negatívuma a filmnek a túl hosszúra
sikerült játékidő, amibe még így sem (163 perc) fért be sok lényeges elem
(idősek jóval kevesebb szerephez jutnak). Talán jobban meghálálta volna magát
az alapanyag, ha több - kettő, vagy három - részben dobják a mozikba. Ám így,
egy filmbe belesűrítve, nem lehetett volna ennél jobban megoldani, Snyder
tökéletes munkát végzett. A rendezőnek van stílusa, ami a különleges vizuális
látásmódot és az egyedi beállításait illeti (a rettenetes Sucker Punch-ot pedig próbáljuk meg elfelejteni most), és ez ritka manapság. A gyönyörű
képek pedig beleégnek az ember emlékezetébe, különösen a filmet indító pazar
főcím, vagy a zseniális finálé.
A Watchmen egy nyitott és érett, felnőtt közönséget igénylő mozi,
feledhetetlen képekkel és látvánnyal megfűszerezve.
10/10
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése