Despicable Me - Gru (2010)

Egy nem túl eredeti animációs mozi, mely véleményem szerint eltörpül az olyan nagyágyúk mellett, mint a Disney, vagy éppen a Pixar remekművei. Mégsem szabad elmennünk mellette, hiszen Gru és minyonjai csak hazájában közel negyedmilliárd dollárt termeltek, a műfajon belül alacsonynak számító, 69 milliós költségvetésével. Hogy miért özönlöttek úgy rá az emberek, azt nem tudom, mivel sokkal, de sokkal jobb alkotásokkal futhattunk össze az utóbbi időben - hogy néhányat említsek; How to Train Your Dragon, Tangled, Brave és persze még sorolhatnám… Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ha animációs moziról van szó, semmi nem számít, a kasszarobbantás garantált.

A történet középpontjában egy Gru (Steve Carell) nevezetű gazfickó áll, aki a világtörténelem valaha volt legnagyobb rablását tervezi véghezvinni apró szolgáival az oldalán, a minyonokkal. Tudniillik Gru örömét leli mindenben, ami gonosz, nem riad vissza semmitől. Mígnem egy nap három árva kislánnyal találja szembe magát, akik bizony pont őt szemelték ki potenciális apukának. A világ egyik legnagyobb gonosztevője élete talán legnagyobb kihívása előtt áll, hiszen nem csak a Holdat kell elrabolnia, hanem gondját is kell viselnie három kis lurkónak.

A főgonoszunk figurája nem tudom, hogy a Pingvinemberre, vagy inkább az Addams Family Faster-jére hasonlít-e jobban. De az eredetiség hiánya nem csak a külsejét tekintve jelenik meg, hiszen a történetbeli jellemfejlődése sem nyújtogat semmi újat a nézők számára. Persze a nagyobb baj nem ezzel van, hiszen egy ilyen típusú rajzfilm esetében - amit az alkotók egyértelműen gyereknek szántak -, ettől elrugaszkodni nem könnyű, illetve nem is nagyon lehet. Az viszont már nagyobb baj, hogy minden humorforrást a már milliószor látott hasra esős mutatványokban láttak, és az apró csetlő-botló sárga figurákban, a Minyonokban. Az egyetlen fénypontja a műnek a 3 kis lurkó, közülük is a legkisebb, Agnes, aki egy igazi tünemény lett, és minden pillanata mosolyt csal a néző arcára.

Összességében nincs sok baj a filmmel, bájos és szeretnivaló. Ám ugyanakkor végtelenül közhelyes és kiszámítható. Nem is csoda, hiszen egyértelmű, hogy csakis a gyerekek táborát kívánták megcélozni az alkotók - talán pont e miatt nem tudott úgy megnyerni, mint mondjuk egy Toy Story trilógia, amiben egy felnőtt is ugyanakkora örömét leli. A megtekintését követő néhány nappal később már alig tudtam valamit felidézni belőle, ez pedig úgy gondolom mindent elmond...

5/10