Dwayne Johnson ámokfutása
bizony nagyobb meglepetést képes okozni, mint azt elsőre gondolnánk. A Rohanás
tipikusan az a film, amit nagyon könnyű beskatulyázni az első néhány képkocka,
vagy éppen az előzetes megtekintése után. De ne szaladjunk el mellette csak
úgy, hiszen műfaján belül bizony, bőven a jobbak közé sorolható.
A film egy tesztoszterontól duzzadó kőkemény, régi vágású
bosszúmozi, ami irgalmatlanul és céltudatosan halad az elkerülhetetlen vég felé,
a maga eszméletlenül feszes tempójában. Nincs megállás, nincs pihenő, nincs
kegyelem.
A történet menete a klasszikus zsáner alapjait követi; egy
sofőr, akit egy balul sikerült rablás miatt tíz évre elítélnek, és az öccsét is
megölik, bosszút esküszik. Amikor elérkezik a nap, és hősünk kilép a börtön
falain túlra, nekilát küldetésének, miszerint mindenki, aki meg akarta ölni,
alulról szagolhassa az ibolyát. Így hát, listájával a kezében útnak indul,
nyomában a rendőrség két dörzsölt nyomozójával, és egy mindenre elszánt
bérgyilkossal.
Nehéz eldönteni, hogy a film központi figurája, most akkor
egy pozitív, vagy egy negatív karaktert személyesít-e meg. Nem könnyű
azonosulni vele, az egyszer biztos. Csak a bosszúvágy hajtja, ez az egyetlen
mozgatórugója, és ha kell, végig gázol mindenkin, hogy célját elérhesse. Ilyen
tekintetben talán a Megtorlóhoz (itt inkább a képregénybeli figurára gondolok,
mintsem a filmbelire) tudnám hasonlítani, bár a Bronson féle Bosszúvágytól sem
áll messze. Egyébként a „Sziklának” különösen jól áll ez a szerep, hitelesen
adja a végletekig rideg és kegyetlen sofőr karakterét. Szinte robban az
indulattól, és ezt képes maximálisan visszaadni. Úgy vélem az pankrátorból
színésszé avanzsált izomkolosszusban jóval több tehetség rejlik, mint azt
elsőre gondoltam.
A másik nagy meglepetése a filmnek, a bérgyilkost alakító
Oliver Jackson-Cohen, akinek a vérében van az a hidegvérű elegancia, amit a
filmbeli Gyilkos igényel. Igaz, a többiek sem okoznak csalódást.
Különösen tetszett, hogy a szereplőknek nincsen neve, csak
archetípusok. De közel sem olyan egydimenziós figurák, mint azt elsőre
gondolnánk. Kellően kidolgozott itt minden kérem, a rendezés pedig nagyon
tudatos, George Tillman Jr. végig tudta mit akar, és ezt sikeresen véghez is
vitte.
A muzsika külön kiemelendő, mint a film egyik hatalmas
gyöngyszeme. Persze ha megnézzük kinek is köszönhetjük a zenei aláfestést,
egyből világossá válik, hogy Clint Mansell egyszerűen nem tud mellényúlni. Az
pedig, hogy a Jó, a Rossz, és a Csúf zenei motívumát többször is belecsempészte
a moziba, külön piros pontot érdemel.
Összességében a Rohanás egy nagyon jó akciófilm. Nem több, nem kevesebb.
Ezt pedig leginkább annak köszönheti, hogy megfelelően eltalálták az arányokat.
Örülök, hogy Dwanye Johnson végre visszatalált régi önmagához, mert ezek azok a
szerepek, amik igazán jól állnak neki. Remélem ezek után több hasonló filmben
láthatjuk majd, és kivágja a kukába a rózsaszín fogtündér ruciját.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése