Heroes of Might and Magic III (1999)

Tegnap megint elővettem egy örök és megunhatatlan kedvencemet, a Heroes of Might and Magic III-at. Akárhányszor formázom újra a gépet, ennek a játéknak a parancsikonja mindig ott figyel az asztalomon, várva, hogy két gyors klikket nyomjak rá és beszippantson a mitológiai lények világa. 
Egyszerűen nem lehet megunni, sok év távlatából is ugyanazt az élményt képes nyújtani, mint először. Gondolom sokaknak ismerős ez az érzés, nem vagyok vele egyedül.

Kezdetnek szeretném leszögezni, hogy nem vagyok valami nagy "gamer". Ritkán jön meg a kedvem hozzá, egyrészt azért, mert sok időt vesz igénybe, ha rendesen nekiülök valaminek (legutóbb a Mass Effect trilógia vett el hónapokat az életemből...), másrészt azért mert kevés olyan darabbal találkozom, amik igazán lekötnének. Persze az is lehet, hogy csak nem vagyok kellőképpen informált a jelenlegi játékpiac felhozatalából. Akárhogyis, itt van ez a mára már klasszikusnak számító kincs, amire viszont mindig számíthatok, ha netán kedvem támadna egy kicsit kikapcsolódni.

Emlékszem, először még a játéknak csupán a demója került a kezeim közé, amit aztán a bátyámmal rongyosra is játszottunk. Egy gond volt csak, hogy csupán egy pálya (Dead and Buried) volt elérhető, és mindössze egyetlen egy „hét” állt rendelkezésére a játékosnak azt végigvinni. Mondanom sem kell, a küldetés lehetetlen, ezerszer próbáltuk, ezerféleképpen, de mindig ugyanoda jutottunk; meg kellett szerezni a teljes verziót. Mivel akkoriban még nem volt ennyire elterjedt a Zinternet (igen, öreg vagyok) így keresni kellett valakit aki megírta nekem CD-re. Persze miután ez bekövetkezett, kiugrasztani sem lehetett a gép mögül, annyira belemerültem a Heroes fantasy világába.

A játékról annyit kell tudni, hogy egy körökre osztott stratégia (kicsit mintha társasozna az ember), ami egy remek introval indít. Mármint mára már nem annyira remek, de emlékszem akkoriban nagyon odavoltam érte.

A Heroes III nemcsak korához képes komplex. Nagyon sok mai stratégia, még csak köszönőviszonyban sem lehet ezzel a ’99-es csodával, hiába a szebb grafika, meg a pofásabb külcsín. Nem is mennék ebbe bele, mert egyrészt tényleg annyira sokrétű a játék, és nagyon sok lenne mindent leírni, másrészt pedig aki ismeri, az úgyis tud mindent, aki meg nem, annak itt az ideje, hogy felfedezze magának!

Röviden a lényeg: adott egy hős, akit egy hatalmas sereg élén kell vezetned és fejlesztened, miközben persze a hadsereged is gyarapszik, hogy aztán leigázhasd minden ellenfeledet, és végül te lehess a világ ura. Az eredeti játékban nyolc faj közül választhatjuk ki a hozzánk legközelebb állót (a kiegészítőben ezt megtoldották még eggyel, bár véleményem szerintem ez teljesen felesleges volt). Az én szívem csücske mindig is a Stronghold volt. Róluk azt kell tudni, hogy ők amolyan barbárok, akik a sivatagos, száraz pusztaság közepén élnek. Visszataszítóak, mocskosak és egyszerűek… igazi, vérbeli barbárok. Eleinte azért választottam mindig őket, merthogy ott szép a táj és az idő is biztosan jó, majd később rájöttem, hogy talán a leghatékonyabb vár mind közül a Stronghold. Egyébként ez is nagyon nagy szépsége a játéknak, hogy minden fajnak megvan a maga előnye, persze mindegyik más miatt erős. Nagyjából sikerült is megtalálni a megfelelő egyensúlyt köztük, ami megint csak ritka, hiszen a legtöbb játék esetében egy-kettő faj mindig jóval erősebbre sikerül a többinél. Ezesetben ilyenről szó sincs. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az egyik leggyengébbnek elkönyvelt fajjal vagyok majdhogynem mindig verhetetlen.

És akkor pár szót magáról a csatáról. A játék egy ugyancsak erős pontja, hogy  a harcokat a seregeiddel te magad játszhatod le, melyeket leginkább egy sakkjátszmához tudnék hasonlítani. Nem csak "uk-muk-fuk" történik a csata. A „többet ésszel, mint erővel” dolog itt igenis érvényesül. Kimondottan nagy élvezet, mikor egy negyed akkora sereggel győzelmet tudsz aratni az ellenfeled felett, mert éppen okosan taktikázol, jó stratégiát alkalmazol, illetve ügyesen használod ki a lehetőségeidet (pl. várcsata, varázslatok, stb.) és hozol megfelelő döntéseket.

Egyébként a játék Multiplayer mode-ban különösen élvezetes és sokszínű. Akár egy asztalnál ülve is játszhatnak a játékosok, hiszen körökre van osztva az egész. De LAN-ban, interneten és modemen keresztül is játszató, ilyenkor aztán a várakozási idődben rengeteg mindent csinálhatsz; nézelődhetsz a játékon belül az ellenség, vagy akár a saját területeden, de akár szörfölgethetsz addig a hálón… én a kettőt együtt szoktam. És ha mindez még nem volna elég, a pályáidat te magad is megszerkesztheted, illetve át is alakíthatod a már meglévőket, de ez már tényleg csak a hab a tortán.

A designnal sincsen különösebb gond. A Heroes III felülete egységes, stílusos és korához képest szép. Bár lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de valahogy ezeknek a 2D-s stratégiáknak van egy fajta bájuk, varázsuk, amit a 3D-sek valahogy nem képesek visszaadni. 
No meg a zene! Remek muzsikák simogatják hallójáratainkat az egész játékidő alatt, amiket mára különösen megszerettem. Nem is olyan régen pont láttam egy reklámot a TV-ben, aminek a zenei betétje ugyanaz volt, ami az élőhalottak várában szól. Persze azonnal megmosolyogtatott a dolog és felidézte bennem ezt a remek játékot és annak hangulatát.

Ezek után nem is csoda, hogy mennyire vártam a folytatást, ami hatalmas csalódást okozott. A Heroes of Might and Magic IV minden tekintetben csak halvány árnyéka lehet a jelenleg tárgyalt műnek. Később az ötödik rész már eléggé meggyőzött, de ennek a játéknak a hangulatát és színvonalát számomra még egyetlen egy stratégiának sem sikerült megközelítenie, szóval maradok a jó öreg Heroes III-nál. :)

Összességében ez az a játék, ami tényleg megunhatatlan! Viszont erősen addiktív, úgyhogy tessék vigyázni kérem… aki játszott már vele, annak biztos vagyok benne, hogy ismerős az „ezt a kört még befejezem” mondat. Persze megéri minden percét, hiszen még évek múltán is tud újat mutatni, annyira összetett és komplex az egész. A rengeteg vár, varázslat, faj, hős, stb. pedig garantálja, hogy újból és újból elővegye az ember ezt a remekművet.

Na, most viszont mennem kell, mert még le kell, hogy igázzak jónéhány pokolfajzatot a goblinjaimmal és az orkjaimmal… 

10/10